Az 1970-es évek óta nagy figyelem övezi a válási statisztikákat. Ekkortájt vált egyértelművé, hogy a házasság intézménye egy addig nem tapasztalt válságba került. Napjainkban, Belgiumban például a házasságok háromnegyede végződik válással. A hazai statisztikák ennél kedvezőbbek: nálunk nagyjából 45 ezer házasságra 25 ezer válás jut évente. Kézenfekvő kérdés, hogy mi okozza a sok válást, de talán ennél is fontosabb, hogy mitől válik tartóssá egy kapcsolat. Egy 14 éve tartó vizsgálatsorozat szerint a tartós kapcsolat a kedvességen és a nagylelkűségen múlik.
John Gottman és Robert Levenson a University of Washington kutatói számos vizsgálatot folytattak annak érdekében, hogy rájöjjenek, mi teszi a tartós párkapcsolatot. A kutatók 130 friss házast vittek el egy hétvégi kirándulásra, ahol megfigyelhették, hogyan működnek együtt hétköznapi helyzetekben. Hogyan esznek együtt, hogyan hallgatnak zenét, töltik el a szabad idejüket, beszélgetnek stb.
Azt látták, hogy a pár tagjai felkínálnak egymásnak élményeket, és a jó kapcsolatot az választja el a rossztól, hogy ezekkel az élményekkel mit kezdenek. Például, ha az egyik lát egy érdekes madarat a kertben, és azt mondja a párjának: „Nézd, milyen szép madár!”, akkor nem csak a madárról szeretne beszélni, hanem azt is szeretné, hogy a párja osztozzon az élményben vele, azaz a személyes élményből közös legyen. Ha a másik erre unott „aha”-val válaszol, akkor ezzel megakadályozza az élmény közössé válását. Ha viszont érdeklődést mutat, akkor azt üzeni a másiknak, hogy érdekelsz engem annyira, hogy a számodra érdekes madárra szánok időt. Ugyanez történik akkor is, amikor valaki elmondja, milyen pletykát hallott, mit látott a munkából hazajövet, mi a véleménye a TV műsorról, amit néz, vagy éppen azt meséli el párjának, hogy milyen új cuccokat vett.
Azok a kapcsolatok lesznek hosszú életűek, amelyekben a személyek aktívan érdeklődnek egymás iránt, kedvességüket kimutatják és nagylelkűek is, mert energiáikat hajlandóak a másikra fordítani. Hiszen minden a párunknak szóló üzenet nem csak egyszerű közlés, hanem annak folyamatos figyelése, hogy a másik tisztel-e, szeret-e, elfogad-e és érdeklődik-e irántam. Ezt azzal tudjuk kifejezni, hogy aktívan figyelünk a másikra, hiszen ha neki fontos, amiről beszél, és én szeretem, akkor engem is érdekel az, mi mozgatja meg őt annyira, hogy beszéljen róla.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
