Amikor előítéletről beszélünk, általában arra szokás gondolni, hogy valaki valamilyen kisebbségi csoportról alapvetően rosszat gondol. Pedig az előítélet rengeteg formában tetten érhető, ráadásul sokan úgy gondolkodnak előítéletesen, hogy sem ők, sem a környezetük nem veszi észre. Az ilyen emberekkel sokszor nagyon nehéz kijönni, és ennek kulcsa az előítéletes gondolkodásuk okaiban is kereshető.

Az előítéletesen gondolkodó embernek konkrét elképzelései vannak a világról, emberekről, eseményekről. Ezek az elképzelései meghatározzák, hogy milyen elvárásokkal bírnak az más emberekről. Például ha valaki úgy tekint a hajléktalanokra, mint lecsúszott, veszélyes, alkoholista arcokra, akkor könnyen előfordulhat, hogy amikor az aluljáróban találkozik eggyel, az első reakciója az lesz, hogy félelmében összerezzen. A következő reakciója pedig már ebből, az előítéletből származó félelemből fog következni. Például agressziót, indulatot, ellenségességet fog feltételezni a személyről, pedig ő csak annyit tett, hogy ült egy táblával a fal mellett. Az is lehetséges, hogy ez a két lépcső fordított sorrendben követi egymást, de a lényeg, hogy az előítéletes emberek szokása, hogy a világot a saját benyomásaikon keresztül ítélik meg, és ezek mentén reagálnak rá.

Az az izgalmas, hogy mit tesz egy előítéletes ember akkor, ha a társában, a szerettében látja meg az előítélete tárgyát. Egy nő kliensem nagyon szerelmes volt egy férfiba, hónapok óta együtt voltak, látszólag az ég is egymásnak teremtette őket, amikor egyszer a férfi bejelentette, hogy szeretne egyik este elmenni a barátaival sörözni. A nő felajánlotta, hogy vele tart, a férfi viszont láthatóan ezt nem szerette volna. Szó-szót követett, a férfi beadta a derekát, és ketten vágtak neki az éjszakának. Ekkor ismerkedett meg a nő a pasija gyerekkori barátaival, akik az ő szemében mind „lecsúszott, alkoholista prolik voltak”.

Az estét sértetten csöndben tűrte végig a nő, majd másnap reggel kérdőre vonta a pasiját, hogyan barátkozhat ilyen rosszarcú emberekkel, hiszen ezek hülyék, csak a pénzére utaznak (a pasi művelt, jó állással rendelkezett) stb. A férfi eleinte védekezett, majd jól összevesztek azon, hogy a nő nem fogadja el a pasi barátait. A nő előítélete az volt, hogy ezek az emberek lecsúszott aljas valakik, akik majd jól meg fogják rontani az ő „tökéletes” pasiját, ezért mindent megtett annak érdekében, hogy a pasija soha többet ne találkozzon ezekkel az emberekkel. A férfi számára az utolsó csepp az volt, amikor a nő azzal zsarolta, hogy elhagyja, ha még egyszer elmegy inni ezekkel a rossz arcokkal.

Szép lassan kiderült, hogy a nő sok más dologban is előítéletes volt. Pl. nagyon ritkán próbált ki új ételeket, kifejezetten írtózott az olyan konyhától, ami olyan országból származik, amit lenézett. Ez a nő általánosságban előítéletesen gondolkodott, és igyekezett a világot (többek között a barátját) olyanná formálni, ami az előítéleteinek megfelelően „a tökéletes, ideális” volt.

Mi történik az előítéletes ember fejében?

Minden embernek vannak előítéletei, ezek az előítéletek rendkívül fontosak, hiszen számtalan helyzetben egyszerűbbé teszik az életünket. Ha tudom, hogy nem bízhatok a nagy, sárga, szőrős, négylábú, morgó állatban, amit tigrisnek neveznek, akkor érdemes előítélettel bírnom a tigrissel szemben, hiszen így akár az életemet is megmenthetem.

Ekkor az előítéletes ember azon fog dolgozni, hogy az életében ne legyenek tigrisek. Az előítélete attól óvja meg, amitől fél, de ez a félelem sokszor túlmutat magán a félelem tárgyán. A fenti példámban a nő nem csak attól tartott, hogy a barátját vagy őt esetleg bántják, becsapják stb. ezek a „rosszarcú” emberek, hanem őszintén attól félt, hogy a barátját „bemocskolják, elrontják”. Itt már nem egyszerűen arról beszélünk, hogy a kocsmatöltelékektől fél valaki, hanem arról, hogy a kocsmatöltelékek létezésének (és közelségének) tudata az egész világomat fenyegeti, hiszen akár tönkreteheti az ideális párom, párkapcsolatomat is.

A nő emiatt a félelme miatt igyekezett távol tartani a barátját a haverjaitól, akikről azt gondolta, hogy rossz hatással vannak rá. Amikor azonban ez nem sikerült, hirtelen már nem csak a rosszarcú barátok voltak ellenségesek, hanem a barátja is. Az előítéletes emberek sokszor csak addig vannak jóban valakivel, amíg az a valaki rárímel arra a világról alkotott merev képre, amit az előítélete alapján kialakított. Az, hogy a férfi nem mondott le a haverjairól, kvázi ellenséggé, veszélyforrássá tette, hiszen most már ő is veszélyt jelent arra az ideális világra, amit olyannyira féltve őrzött a nő. És ez vezetett a szüntelen veszekedésekhez.

Zárszó helyett

Az előítéletes ember alapvetően attól tart, hogy ráébred: más módja is van a létezésnek, mint az az egy „tökéletes”, amiben hisz. Egy ilyen embernek a másság és az újdonság (akármilyen kis dologban nyilvánul is meg) alapvető veszélyforrás, ami az énképét és ezen keresztül az önértékelését veszélyezteti. Emögött gyakran az áll, hogy az előítéletes személynek szüksége van arra, hogy a világ tükrözze elképzeléseit, máskülönben megkérdőjeleződik, hogy ő rendben van-e vagy sem.