Pszinesztézia

Magánéletemben, hallgatóimnál, klienseimnél egyaránt észrevettem, hogy vannak, akik úgy szeretnének változást elérni az életükben, hogy valójában nem változtatnak addigi életvitelükön. Adott egy kérdés, probléma, feladat, amivel szeretnének egyről a kettőre jutni, és korábbról rendelkeznek egy olyan stratégiával, amit sikeresnek hisznek. Amikor pedig szembesülnek a kudarccal, vagy azzal, hogy nem értek el számukra megfelelő változást, akkor nem a stratégiában keresik a hibát, hanem az általuk tett erőfeszítésben.

Egyik kliensem sokat küzdött azzal, hogy hogyan vegye rá magát a munkakeresésre. Elmondása szerint úgy lehet a leghatékonyabban munkát keresni, ha fegyelmezetten leül, nem törődik azzal, mit szeretne, vagy mit nem szeretne, csak leül, és csinálja. A legkevésbé sem lepett meg, hogy újra és újra kudarcba fulladt a munkakeresési próbálkozása. Addig talán még eljutott, hogy leült a számítógép elé, talán még be is ütötte pár álláskereső portál címét a böngészőbe, de figyelme, motivációja gyorsan lankadt, s végül híreket olvasott, vagy egyszerűen hagyta a fenébe az egészet. Miközben nekem erről beszélt, folyamatosan győzködte magát, hogy a gond mindössze annyi, hogy nem elég fegyelmezett, nem elég kitartó. A hogyant szinte soha nem érintette, csak a miértet.

Kliensem úgy tett, mint aki szeretne jutni egy üvegajtón, de újra és újra nekikoppan az üvegnek. Teszi ezt úgy, hogy külső szemlélő számára világos: csak pár centivel arrébb kellene próbálkoznia.

Amikor megfogalmazunk magunknak egy célt, akkor általában felállítunk magunknak tervet: hogyan érdemes cselekednem annak érdekében, hogy elérjem a célom. Az egyszerű céloknál, például egy csomag kibontásánál, ritkán kényszerülünk arra, hogy újratervezzük a stratégiánkat. Összetett feladatoknál, mint a munkakeresés, azonban előfordulhat, hogy több célt szeretnénk megvalósítani egyben. Kliensem a munkakereséstől nem egyszerűen azt várta, hogy talál egy munkát, pénzt keres, melyből megvalósíthatja régi vágyát: körbeutazni Európát. Számára a munkakeresés egy olyan kihívás volt, melyben eldől, hogy elég kitartó-e, elég bátor-e stb.

Ezek az elvárások olyan mértékben bénították meg, hogy egyre kevésbé figyelt a kreativitására, arra a képességére, mely lehetővé teszi, hogy újratervezze a stratégiáját. Úgy vélte, hogy ha már az első kihíváson elbukik (nem lesz elég kitartó), akkor onnan kezdve csak rossz sülhet ki az álláskeresésből. Így motivációját veszítve inkább menekült a helyzetből. Ha esetleg mégis nekidurálta magát, hogy állást keressen, azt erőből, önmagát szinte kerékbe törve igyekezett megvalósítani.

Mindezek után kézenfekvőnek tűnik, hogy ha valamit sokáig próbálok ugyanolyan módon, és próbálkozásaimat nem övezi siker, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy a lehető legjobb módszert választottam-e. A hangsúly a miért helyett kerüljön a hogyanra, ezzel is előmozdítva a kreativitásunkat, hogy ebben a helyzetben is legyen segítségünkre, mint oly’ sokszor korábban. Kliensem esetében pedig abban a pillanatban, hogy elhitte, az álláskeresés mikéntje nem az egyetlen tesztje a kitartásának, a maga módján tudta motiválni magát, s talált is magának munkát.