Pszinesztézia

Kővágó Pál pszichológus blogja

A boldog élet titka az elégedett feleség

Deborah Carr és kutatócsoportja arra volt kíváncsi, hogyan válik idővel az egyik házasságból unalmas, esetleg konfliktusokkal teli egymás mellett élés, és hogyan lehetséges, hogy más házasságban pedig évek, sőt évtizedek múltán is meg tudják őrizni boldogságukat a felek. Vizsgálatukat 394 párral végezték, akiknél a kapcsolat minősége, az élettel való elégedettség mellett vizsgálták a jövedelmet, az egészségi állapotot is.

mature-happy-couple-walking.jpg

Eredményeik szerint a boldog élet kulcsa, hogy a feleség elégedett legyen. Ez az összefüggés akkor is igaznak bizonyult, amikor a feleségek összeházasodással, párválasztással kapcsolatos véleményét is figyelembe vették. Azokban a kapcsolatokban, ahol a feleség úgy ítélte meg, hogy akár választhatott volna jobbat, mást is magának, de egyébként jelenlegi házas életével elégedett, szintén boldogabb életről számoltak be a felek.

Mindez, a kutatócsoport szerint, arra vezethető vissza, hogy a férjek általában kevésbé adnak hangot elégedetlenségüknek, ezért az ő esetleges elégedetlenségük kisebb hatással van a kapcsolatra, és ezen keresztül az életminőségre. Amennyiben a feleség elégedett a kapcsolatban, hajlandó jóval többet energiát fordítani a kapcsolatra, így a férj is elégedettebbé válik.

(via)

A bejegyzés trackback címe:

https://pszinesztezia.blog.hu/api/trackback/id/tr208054734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SabaSaba 2015.11.07. 20:55:24

Ez így van, a férfiak mégsem igyekeznek, inkább ők kezdenek el elégedetlenkedni, mert a feleségük elégedetlen :/ (Tisztelet a kivételnek!)

phaszfej 2015.11.07. 20:55:26

Pont fordítva van. Ha boldog az élet, akkor elégedett a feleség.

Zsuzsi25 2015.11.07. 20:55:28

A lenyeg az utolso mondatbsn van:
"Amennyiben a feleség elégedett a kapcsolatban, hajlandó jóval többet energiát fordítani a kapcsolatra, így a férj is elégedettebbé válik."

valone 2015.11.07. 23:42:42

IMHO: Tanulsagos es kisse elszomorito iras, tanulsagos es jelentosen elszomorito kommentek.
Nyilvan naivitas azt gondolni, hogy egy idealis parkapcsolat egyenlosegen es kolcsonossegen alapul, de megis eleg szar leirva latni, hogy ennyire egyszereplos a tortenet es van aki egyenlobb, akinek az elegedtsege/boldogsaga az ami meghatarozza mindket fel boldogsagat.
De hat ez van.

SabaSaba 2015.11.08. 07:53:59

@valone: A végén kiegyenlítődnek az "erőviszonyok", értsd már meg, ne sértődj meg ezen :D Ha boldog a nő, a férje is az, mert boldogságot kap a nőtől, amiből ő is tud adni a nőnek, aki pedig tud adni a férjének, ergo ez ÖRÖK KÖRFORGÁS! Nem az, amit most leírtál, hogy "egyszereplős", félreértetted :/

Potyka Kálmán 2015.11.08. 07:54:25

ah. nade mindíg van ok egy kis elégedetlenségre.

tehát akkor a boldog élet titka micsoda? kitalálták...

Zsuzsi25 2015.11.08. 09:14:41

@valone: ezt nagyon felreertezted!
A cikk nem arrol szol, hogy ez egyszereplős.... Egy idealis kapcsolat egyenlosegen alapul. De egy nő nem fogja torni magat egy kapcsolatban ha a ferfi nem teszi boldogga, nem ad neki biztonsagot (igen, anyagilag is)

A cikk/vizsgalat pont arrol szol, hogy ha a no boldog,,energiat fog fektetni a kapcsolatba amitol a ferfi boldog lesz. Hiszen a no energiat fektet a kapcsolatba.
A ferfi pedig boldog, mert a no boldogga teszi (energiat fektet a kapcsolatba)

vackor1 2015.11.08. 10:17:09

@valone:
Egy igazi, jó kapcsolat mindig az egyenlőségen, kölcsönösségen alapul...
Persze kell még hozzá sok más is , de ez alap, az alá-fölérendeltség soha nem lesz igazi.

RedRum 2015.11.08. 11:18:34

Minden eddigi kapcsolatban / házasságban eljött a pillanat, mikor nyilvánvalóvá vált, az érintett hölgy semmilyen, a saját terveitől minimálisan is eltérő jövőben nem hajlandó gondolkodni, szó sincs itt semmiféle "egyenlőség "-ről. Vagy "boldoggá " teszed (meggyőzöd/szugerálod magad, hogy ez neked is jó pont így) vagy the end, nincs köztes megoldás.
Persze ez csak egy tapasztalt.

Kővágó Pál

 
mg_3113c_500.jpg


Keressen bizalommal!

Tel: +36 30 758 0223

E-mail: info@kovagopal.hu

Kövessen a Facebook-on

A blogról

Történetek, gondolatok, benyomások a munkámról és általában a pszichológiai jelenségekről. Szigorúan szubjektíven.

Címkék