Pszinesztézia

Kővágó Pál pszichológus blogja

Emlékezz, hogy el tudd engedni

Első klienseim egyike egy nálam pár évvel fiatalabb nő volt, aki azért keresett meg, mert értéktelennek tartotta magát. Értéktelenségét főleg azon mérte le, hogy a pasik szerinte nem  szentelnek elegendő figyelmet neki. Rendszeresen szembesült azzal, hogy a pasik – különösen a jó pasik – messziről elkerülik. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy ő bizony nem kell senkinek sem.

maxresdefault.jpg

Néhány alkalom után egyértelmű lett, hogy elsősorban nem a pasik érdeklődésében keresendő a hiba, hanem az azokra adott válaszban. Kliensem egy nagy szakítás után keresett meg, és mint kiderült, a pasik folyamatosan kerülgetik, de ő képtelen volt új kapcsolatba kezdeni. Hogy mit értett az alatt, hogy a „jó pasik kerülik”? Nos, az ő szemében akkoriban a jó pasi az volt, aki az exére hasonlított. Amikor az exére tereltem a szót, ő elutasító volt, gyorsan elterelte a témát. Talán ki is mondta, de viselkedésével mindenképpen azt üzente, hogy legszívesebben gyökerestül tépné ki a szívéből azokat az emlékeket, amelyek a volt barátjával kapcsolatosak.

Ellenállása fejtörő elé állított. Az volt a megérzésem, hogy azért nem tud tovább lépni, mert görcsösen igyekszik elkerülni, hogy foglalkozzon emlékeivel, viszont azt is sejtettem, hogy szinte reggeltől estig foglalkozott az exével. Ez a foglalkozás nagyrészt abban merült ki, hogy újra és újra felidézte magában a keserűség, elhagyatottság élményét. Azt az élményt, mely szerint ő nem kellett valakinek, akit annyira szeret(ett). Többször kértem, hogy meséljen, milyen volt együtt lenni a sráccal, de ezek a próbálkozásaim újra és újra kudarcba fulladtak. Valahogy csak arról tudtunk beszélgetni, hogy most milyen borzasztó érzi magát magányosan, elhagyva.

Utólag visszatekintve úgy hiszem két oka volt annak, hogy csak nehezen nyílt meg a közös élményeikkel kapcsolatban. Egyrészt időre volt szüksége: az idő önmagában képes arra, hogy pont annyival tegye fakóbbá az emlékeket, hogy azok már ne fájjanak, így lehessen róluk beszélni. Másrészt több szempontból is próbára tett engem. Ez a próbára tétel hol tudatos, hol tudattalan módon történt, de összességében az volt a célja, hogy megvizsgálja, vajon én sem fogom elfogadni, ahogy eddig a férfiakkal tapasztalta, vagy előttem lehetősége van olyan tempóban megélni az érzéseit, emlékeit, ami számára kényelmes. Utólag kifejezetten örülök, hogy a legkisebb mértékben sem sürgettem.

woman-sitting-bench.jpg

Hetek, talán hónapok is elteltek, mire magától beszélni kezdett a volt párjáról. Ezek a beszélgetéseink sokszor nehezek, máskor könnyebbek voltak, de minden esetben tele voltak érzelmekkel: sírással, nevetéssel stb. Minden kis történet, minden érzelemmel teli emlék segítette abban, hogy az exe az őt megillető helyre kerüljön. Talán örökké szeretni fogja az egyszeri, megismételhetetlen pillanatokért, de közben tisztába került azzal is, miért jó, hogy véget ért a kapcsolat, milyen szempontból találhat magának akár sokkal jobbat is.

Azt hiszem, amikor egy korábbi párunkat nem tudjuk elengedni, talán meg szeretnénk spórolni az elszámolást, mintha ez azt jelentené, hogy akkor egyszer és mindenkorra elveszítjük az emlékeinket is. Szerintem inkább az aktív, számvető visszaemlékezés az, amelyik segít eldönteni, mi az, amit valójában szeretnénk megőrizni, és mi az, amit inkább felejtenénk. Miért ne lehetne előző kapcsolatunk örökké különleges emlék? Ahogy miért ne adjunk esélyt saját magunknak arra, hogy a jövőben hasonlóan különleges, és talán hasonlóan megismételhetetlen, de új élmények részesei legyünk?

A bejegyzés trackback címe:

https://pszinesztezia.blog.hu/api/trackback/id/tr338074562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kővágó Pál

 
mg_3113c_500.jpg


Keressen bizalommal!

Tel: +36 30 758 0223

E-mail: info@kovagopal.hu

Kövessen a Facebook-on

A blogról

Történetek, gondolatok, benyomások a munkámról és általában a pszichológiai jelenségekről. Szigorúan szubjektíven.

Címkék