Pszinesztézia

Kővágó Pál pszichológus blogja

5 egyszerű és hatékony tipp a boldogtalansághoz!
  • Legyen gyakran bűntudatod!

A bűntudatérzésünk általában gyermekkorban alakul ki. Talán ismerősek a következő szófordulatok szüleinktől: „Mindent egyél meg rendesen, Afrikában éheznek” vagy „Halálra dolgozom magam, és ha haza jövök, még te is bosszantasz”. Míg az első talán viccesen hangzik, a második komolyabbnak, mindkettő mögött a bűntudat keltés célja húzódik meg. Sok szülőtől, sőt egyetemi tanároktól is hallottam, hogy a bűntudat keltése kiváló nevelő erő. A bűntudattól azt várják, hogy a személy majd saját magát megbünteti a rosszaságért, és legközelebb ez automatikusan megtörténik – nekem már nem is kell fegyelmeznem.

Kutatások szerint az egyetlen helyzet, amikor valóban hasznos a bűntudat, ha akkor érezzük, amikor szándékosan bántunk meg valakit. Amikor nem ettük meg az ételünket, senkit nem bántottunk meg, pusztán megpróbálták elhitetni velünk, hogy erkölcsileg elítélhető az étel pazarlása. A gond ott kezdődik, amikor valaki számos dolog miatt érez bűntudatot: bűntudat, ha valakit megszólít egy szórakozóhelyen, aki tetszik neki, bűntudat, ha kimondja, amit valójában érez, gondol, bűntudat, ha megenged magának egy kis pihenőt, pedig még ezer teendője volna. Jó, ha tudjuk, a cselekedeteink képesek bántani másokat, a gondolataink, érzéseink azonban nem.

 guilt.jpg

  • Gondolj sokat arra, hogy semmit sem érsz!

Újra és újra meglep, hogy kívülről sikeresnek tűnő emberek, milyen negatívan, önbüntetően nyilatkoznak magukról. Egyik kliensem például sikeres nemzetközi szervezet élén tevékenykedett, ám magánéleti nehézségei miatt folyamatosan úgy nyilatkozott, hogy semmit nem tett le az asztalra, egyedül fog megöregedni, elviselhetetlen fráter stb. Másik kliensem egyik legnagyobb keserűségét az okozta, hogy emlékei szerint édesapja soha nem dicsérte meg, ha pedig valami nagyszerűt cselekedett, akkor apja azzal érvelt, hogy bizonyára mázlija volt. Az ilyen élmények megteremthetnek bennünk egy olyan meggyőződést, hogy bármit teszünk, az soha nem lesz elég, ahhoz, hogy megbecsüljenek.

Azokra az emberekre figyeljünk, akikről tudjuk, hogy fontosak vagyunk nekik: a barátainkra, közeli szeretteinkre. Önmagában az a tény, hogy rendelkezünk ilyen emberekkel, már megóvhat bennünket a fenti gondolattól. Ha bizonytalanok vagyunk saját teljesítményünkben, abban, hogy mit értünk el, kérdezzük meg ezeket az embereket, és másodsorban az ő véleményükre adjunk. Elsősorban pedig saját magunk véleményére: a saját életünket úgy éljük, ahogy az számunkra kényelmes, örömteli.

low-self-esteem_377x171_181215521.jpg

  • Légy perfekcionista!

Az emberek sokszor azért halogatnak bizonyos dolgokat, mert arra várnak, hogy minden csillag és bolygó tökéletes konstellációba álljon össze, és akkor lépni fognak. Emögött az a meggyőződés áll, hogy ha valamit csinálni szeretnék, az legyen tökéletes vagy semmilyen. Egy kliensem szeretett volna bekerülni az egyetemre, ám úgy érezte, nincs elég motivációja, kitartása annyit tanulni. Ahogy egyre többet beszéltünk arról, hogyan juthatna be az egyetemre, számos lehetséges kis lépést fogalmazott meg. Pl. elmenni a könyvtárba, kikölcsönözni egy tankönyvet, olvasni a könyvet, jegyzetelni stb. Amikor azonban arra terelődött a szó, hogyan fogja kivitelezni ezt, sokszor azt a választ kaptam, hogy az ötlet rossz, mert ez még milyen messze van az egyetemtől.

Amit ez a kliensem csinált az a profi szintű perfekcionizmus. Annak a képessége, hogy szinte semmit nem hajlandó tenni, mindaddig, amíg pontosan nem azt és nem úgy kapja meg, ahogy elképzelte. A perfekcionisták kiválóan képesek ragaszkodni a saját fantáziájukhoz: nagyon pontosan elképzelnek valamit a jövőben, és a legkisebb „hibára” ugranak. Ő akkor tudott igazán előrelépni, amikor felfedezte, hogy a sok kis lépés valóban előre viszi. Ugyanakkor azzal is előre tudott lépni, hogy korábbi, tökéletesnek hitt álmáról kicsit lemondott. A kis lépések viszont valóban meghozták az étvágyát, ugyanis felfedezte, hogy miközben kis lépésekben halad előre, olyan új, izgalmas részleteit fedezi fel eredeti céljának, amire eddig nem is gondolt.

175032-425x283-perfectionist.jpg

  • Hasonlítsd magad másokhoz!

Környezetemben számos olyan ember van, akik állandóan másokhoz mérik magukat. Az egyik többet keres, pedig ugyanannyit (vagy kevesebbet) dolgozik, mint én, a másiknak milyen jó nője van, pedig hogy néz már ki, bezzeg én. Tapasztalatom szerint a másokhoz való hasonlításnak egyetlen helyzetben van igazán nagy haszna. Amikor kétségeink vannak, hogy valami lehetséges, érdemes körbenéznünk: ha másnak sikerült, nekem is sikerülhet.

Amikor azonban az összehasonlítás irigységgel vegyül, rettenetesen káros tud lenni. Az irigy ember szükségszerűen leértékeli a másikat. Olyan ez, mintha folyamatosan az orrunk alá dörgölnénk, hogy másodrangúak vagyunk. Gyakran, amikor másokkal hasonlítjuk össze magunkat, a másik egy bizonyos, általunk sikeresnek vélt tulajdonságát nagyítjuk fel, és mérjük össze a saját gyengeségünkkel. Érdemes azonban megkérdezzük magunktól: cserélnénk-e az illetővel úgy igazán? És miközben ezen merengünk, gondolkodjunk el a teljes csomagon: karrier, család, testalkat, szépség stb.. Így már nem is annyira vonzó, igaz?

6-reasons-why-you-shouldn_t-compare-your-life-to-others-2.jpg

  • Mindig másoknak akarj megfelelni!

Rengetegen hiszik, hogy csak akkor kaphatnak elismerést, szeretetet, odafigyelést, ha bizonyos módon viselkednek, ha ahelyett, amit valójában gondolnak vagy éreznek, inkább azt mondják ki, ami szerinte a másiknak jól fog esni. Volt, aki konkrétan ki is mondta, hogy szerinte csak akkor szánnak rá időt, ha nagyon figyel a másikra, amikor magáról kezd el beszélni, vagy nem figyelnek rá, vagy ott is hagyják. Mások a párkapcsolatban igyekeznek a lehető legjobban megfelelni a párjuknak. A másiknak való megfelelős enyhe formája természetes velejárója egy közeli kapcsolatnak, hiszen ha mindent pontosan úgy és akkor tennénk, ahogy és amikor nekünk jó, azzal eltávolodnánk a másiktól. Van, amikor a megfelelés igénye olyan szinteket ér el, hogy a megfelelni vágyó teljesen aláveti magát a másik akaratának: úgy öltözködik, azokat a hobbikat űzi, azokkal az emberekkel beszél és csak olyan témákról, amiket a párja engedélyez neki.

Hogy mi ennek a vége? Általában az, hogy aki mindig másoknak akar megfelelni, egy idő után úgy érzi, hogy valójában senki sincs igazán mellette, hiába tölt el sok időt másokkal. Extrém esetben lehetséges, hogy úgy érzi, nem is egészen maga, hiszen olyan mesteri szinten űzi a megfelelést, hogy szinte már el is feledte, mit is akar igazán.

Ahelyett, hogy másoknak akarnánk megfelelni, célszerűbb először azt felismernünk, mi az, ami nekünk jó és mi az, ami nem. Aki úgy éli az életét, hogy mindig másnak felel meg, nem saját magán méri le, hogy jó-e, ami van, hanem a másikon. Második lépésben figyeljük meg, hogy mire vágyunk, és hogy ezek a vágyaink vajon jó érzéssel fognak-e eltölteni bennünket, ha elérjük őket. Sokan felismerik, hogy másoknak akarnak megfelelni, de elveszettnek érzik magukat, amikor saját célok után kutatnak. Jó tudni, hogy az önérvényesítés és az önálló élet ugyanolyan képesség, mint minden más: gyakorlást igényel.

A bejegyzés trackback címe:

https://pszinesztezia.blog.hu/api/trackback/id/tr458127602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kővágó Pál

 
mg_3113c_500.jpg


Keressen bizalommal!

Tel: +36 30 758 0223

E-mail: info@kovagopal.hu

Kövessen a Facebook-on

A blogról

Történetek, gondolatok, benyomások a munkámról és általában a pszichológiai jelenségekről. Szigorúan szubjektíven.

Címkék