Pszinesztézia

Kővágó Pál pszichológus blogja

Miért buknak a nők a bunkó pasikra?

A héten több pasi tette fel nekem azt a költői kérdést, hogy miért buknak a nők a bunkó pasikra. Pszichológusként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sokat hallok arról, mit tartanak vonzónak a nők egy férfiban. Előre elnézést kérek az olvasótól a hatásvadász cím miatt, de a valóság az, hogy a nők nem vágynak a bunkó pasikra. A nők olyasmire vágynak egy férfiban, amit azok a férfiak, akiknek nehezen megy ez a dolog, bunkóságnak titulálnak. Ezt néha joggal, általában viszont azért teszik, hogy saját énképüket megvédjék azzal, hogy leértékelik a náluk sikeresebb férfiak jellemét. 

when-you-are-in-a-good-relationship.jpg

Egy nő kliensem szépen megfogalmazta, hogy mi is ez a képesség. Hosszú ideje volt együtt a pasijával, akit nagyon szeretett. A pasija, ahogy mesélte nekem, igazi főnyeremény: helyes pasi, jól keres, odafigyel a nőre, sokszor mutatja ki a szerelmét. Ennek ellenére, egyre távolabb érezte magától, azt élte meg, hogy már nem tud annyira vonzódni a férfi iránt, mint a kapcsolatuk elején. Idővel a sok kedvességet, közeledést felváltották a civakodások. Ezek a viták a lehető leghétköznapibb dolgokon törtek ki: például, hogy ki milyen hangsúllyal mondott valakinek valamit.

A kliensem szeretett volna javítani a kapcsolatán, de egyre reménytelenebbnek érezte a helyzetet. Mindeközben hatalmas bűntudata is volt, mert ő is pontosan érezte, hogy a pasija egy igazán jó ember, akit inkább becsülnie kellene, mint megvetnie. Elmondta, hogy úgy érzi, ő az, aki igazán előre viszi a kapcsolatukat, mert általában ő szervez programokat, ő találja ki, hova menjenek el, és a nyaralások tervezése is inkább rá hárul. A pasija mindenben partner: miután kitalálták, mit csináljanak, tényleg ki is veszi a részét az eseményekből, viszont a nő nélkül szinte semmi nem történik. Ekkor fogalmazta meg azt, amire igazán vágyik: legjobban azt szeretném, hogy egyszer ő vigyen el engem valahová, anélkül, hogy bármit kérdez, bármilyen megerősítést vagy felhatalmazást kérne.

Szépen megfigyelhető, hogy ez a srác a tenyerén hordozta a nőt, olyannyira, hogy szinte teljesen alárendelte magát neki. Ki ne vágyna arra, hogy a tenyerén hordozzák? Viszont ha ez annak az árán történik, hogy a másik feladja saját magát, akkor kicsit olyanná válik a kapcsolat, mintha lenne egy rendező, és mellette lenne egy mellékszereplő, aki mindenre kapható, de egyedül alig cselekszik. Ennek a vége elkerülhetetlenül az unalom, hiszen sok nő arra vágyik, hogy valaki olyan legyen mellette, akire igazán rábízhatja magát. Olyan valakire, aki tudja, mit akar, és azért hajlandó is cselekedni, és akinek előbb van véleménye a dolgokról, mintsem megvárná mások nézőpontját, és ahhoz idomulva mondana valamit. Ezt, a nő által megfogalmazott vágyat, röviden, nevezhetjük érzelmi biztonságnak is, hiszen egy ilyen határozott, erős ember minden bizonnyal támaszt tudna nyújtani a gondok közepette.

12.jpg

Nos, ennek a képességnek egy túlpörgetett verziójában nagyon jók a „bunkó” pasik. Az ilyen pasikat kevéssé érdekli, hogy mit akar a nő, egyszerűen teszik azt, amit éppen kívánnak, és ez a kívülről magabiztosságnak, stabilitásnak tűnő képesség, vagy tulajdonság egy olyan hiánycikk, amit nagyon sok nő szeretne érezni a pasijában. Félreértés ne essék, a nők nem azt szeretik, ha bunkók velük, vagy nem veszik figyelembe, a vágyaikat: nagyon is plusz pont, ha a férfi odafigyel a nőre, ha megkérdezi, hogy ő mit akar, és hajlandó úgy cselekedni, hogy az mindkettejüknek jó legyen. Viszont annak a tudata, hogy a párom nélkülem is képes lenne önállóan létezni, képes lenne megállni a helyét az életben, nekem is biztonságot ad.

Akik keseregnek azon, hogy a „bunkó”, húszezressel fizető, luxus kocsi kulcsát jelzés értékkel pultra helyező pasiknak jobban bejön az élet, jó, ha tudják, hogy ők valami olyasmit mutatnak, amivel sokan küzdenek: magabiztosságot. Viszont nekik pont a másikra való figyelem okoz nehézséget. Az igazán jó pasik azok, akik mindkettőre képesek. Éppen ezért, ahelyett, hogy elítélünk valakit, vagy valakiket a sikerességük miatt, sokkal hasznosabb megtanulni azt, amitől ők esetleg jobbak abban, amit én szeretnék.

A bejegyzés trackback címe:

https://pszinesztezia.blog.hu/api/trackback/id/tr398148468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pannonfunk 2015.12.10. 12:32:13

A bal alsó sarokban levő hírdetés miatt csak úgy tudom felvenni a radarra ezt a bejegyzést, hogy írok egy kommentet...

numlockholmes 2015.12.10. 15:01:23

A nők az alfahímeket, a domináns férfiakat szeretik. Azokat, akik tényleg bunkók, de olyan értelemben, hogy megszerzik azt amire vágynak. Ez egy nőstény számára vonzó, mert ez azt jelenti, hogy sikeres a hím a párválasztásban és ez a tulajdonsága nagy valószínűséggel az utódba is átöröklődik.

Rossz feltételezés az, hogy a sikertelen béták aggatják a sikeres alfákra a "bunkó" jelzőt, csak azért, hogy kíméljék a saját egójukat, hogy ne sérüljön az önképük - erre bizonyíték, hogy a nők is tömegével siránkoznak, hogy "jaj jaj már megint összetörte a szívem, utálom az ilyen rohadék pasikat".

Tehát a bunkóság az ténylegesen bunkóság, mert társadalmilag el nem fogadott cselekvést jelent, amikor a férfi átgázol másokon, de ez a hatalom, dominancia és határozottság imponál a nőknek.

Az egész ösztön szinten, a tudatalattiban megy végbe. Egy ösztön mindig erősebb a józan észnél és akármennyire szeretné az agyával megtartani a bejegyzésben említett csajszi a "helyes, odafigyelő és jól kereső" pasit, akkor is a dominánsabb alfahímhez fog vonzódni, mert ez ösztönös, ennek több köze van a bugyihoz mint a gondolkodáshoz.

Angolban van egy mondás erre vonatkozóan: "alpha fucks, beta bucks" amit kissé nehéz magyarra fordítani, de az első fele kb annyit jelent, hogy az alfáé a nő, a béta pedig otthon keresi a pénzt és mindig csak második marad aki a pénzt keresi (bucks = dollár szlengesen, pénz)

s 2015.12.10. 15:36:26

Összefoglalnám, engedelmeddel. Mivel a nők maguk sem tudják, hogy mit is akarnak, ezért olyan faszit képzelnek el, aki vagy pontosan kitalálja ennek ellenére mégis, hogy nekik mire volna szükségük éppen, vagy pedig olyat, aki maga sem tudja pontosan, hogy mit is akar, de ezt legalább a nővel összhangban teszi. Kellemes keresgélést.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.12.10. 16:11:17

Azt hiszem a posztoló valami egészen mást ért bunkó alatt, mint a többség. Segítek. A bunkó az bunkó: műveletlen, udvariatlan, igénytelen, egoista tahó, aki semmibeveszi a nőtársát is. Bizony vannak nők, akiknek ez is megfelel, valószínűleg ők a bunkó nők.

Terézágyú 2015.12.10. 16:46:50

Azok a pasik akik verik a nőket egyedül vannak???? Nem, mindig van nőjük.
Na tessék.

Terézágyú 2015.12.10. 16:47:05

@Zka:
"A bunkó az bunkó: műveletlen, udvariatlan, igénytelen, egoista tahó, aki semmibeveszi a nőtársát is. Bizony vannak nők, akiknek ez is megfelel, valószínűleg ők a bunkó nők. "

nem feltétlenül. egyszerűen csak az a pasi olyasmit tud nyújtani nekik, ami miatt még a bunkóságuk is elviselhető...

Trisi · www.alphawing.hu 2015.12.10. 16:55:35

Kicsit össze lett keverve pár dolog. A határozott pasi nem attól határozott hogy kivágja a luxusautó kulcsát az asztalra, hanem stílusa van és valós önbizalma amit méltósággal képes viselni. Ezt ügyesen összekeverik a nők. A nők a bunkóságot előszeretettel értékelik határozottságnak, holott csak egy önelégült taplóval találkoztak. Tipikus példa a Berki. A nők egy része teljesen elolvad tőle, hogy micsoda férfi. Közben mindenki látja, hogy csupán egy gátlástalan ürge akinek akkora arca van hogy az félelmetes. Igen, ez kell a nőknek, majd amikor ez a paréj kihasználja, eldobja, megalázza őket akkor minden férfi mocsok szemét lesz hirtelen. Holott csak éppen egy ilyen díszhímet sikerült kiválasztani. Kívánom minden ilyen nőnek hogy egész életében éljen együtt egy ilyennel.

"húszezressel fizető, luxus kocsi kulcsát jelzés értékkel pultra helyező pasiknak jobban bejön az élet, jó, ha tudják, hogy ők valami olyasmit mutatnak, amivel sokan küzdenek: magabiztosságot" Nem, ők PÉNZT mutatnak, sok pénzt ami vélt biztonságot sugároz. Ez nem valódi érték csupán helyzeti előny egy bizonyos pillanatban elérhető lehetőség. Kérdés, hogy akkor is ugyanilyen mellénnyel tenné ki emberünk a Skoda kulcsot ha éppen napi 8 órában dolgozna egy raktárban és abból kellene megélni ( becsületesen ).

Köldök_szösz 2015.12.10. 17:21:36

hát kurvára nem azért mert csak bunkók :D Azért mindig ott van mellette hogy manus vagy pénzes vagy jól néz ki vagy mindkettő.

Köldök_szösz 2015.12.10. 17:22:34

@numlockholmes: mert a pénz nem tesz alfává? Ugyan már...

A nép fia 2015.12.10. 17:52:19

A nők a boldogságot a szenvedésen és a megaláztatáson keresztül értelmezik.

Ricordo 2015.12.10. 19:52:51

Majomház. Testnedvekben cuppogó állati ösztönök.

E.Z. Anakilodi · http://hibahatar.blog.hu/ 2015.12.10. 21:56:41

Az igazi kemény fickókért vannak oda a nők, aztán ha véletlenül megházasodnak eggyel, rinyálnak, hogy de el vannak nyomva a házasságban

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2015.12.11. 00:28:55

magabiztos állófarkú tökösférfi

Pancsuri 2015.12.11. 07:51:57

Koszonom a cikket, aha-elmeny volt. Nekem atjott.

pókembör 2015.12.11. 09:52:42

Kedves Mindenki!
Nos, nagyon találó a bejegyzés...és valós "problémát" feszeget.
Az a marha nagy igazság, hogy csak azok nők választanak (és maradnak vele) un. bunkó pasikat, akik a saját értékeikkel nincsenek tisztában, s nem igazán tudják, hogy mit is akarnak. Hogy ez a rossz hozott minta (családmodell, apa, stb.) miatt van, vagy más gondok miatt, az itt és most nem lényeges.
De azok a lányok/nők, akik a fent említett módon valójában nem tudják, hogy mit is akarnak, mi lenne a valóban jó, hasznos és építő nekik, azok addig fognak alfa hímnek vélt pasikat választani, amíg a saját kárukon meg nem tanulják.
Ez pedig sajnos két életutat jelent nekik:
1., maradnak az ilyen pasi mellett, mert nincsenek tisztában a saját értékükkel és akaratukkal, s csak legyintenek, hogy „á, a másik is ilyen lenne”
2., maradnak ugyan az ilyen pasi mellett, de közben van egy nagyon jó barátjuk, aki ráadásul még férfi is, és szembesíti azzal, hogy igenis vannak normális értékrendű férfiak, akik tudják, hogy kellene viselkedni/bánni/törődni egy nővel, ezáltal pedig mindig megnyugodva és feltöltődve mennek haza az „alfa hím” pasijukhoz.
Lenne ugyan egy 3. út is számukra, de sajnos azt igen-igen ritkán választják…hisz az egyrészt sok munkával jár (önismeretileg mindenképp), másrészt azzal a veszéllyel fenyegeti a nőt, hogy egyedül marad. Az egyedülléttől pedig ugyebár rettentően félnek azok, akik nincsenek tisztában önmagukkal (megjegyzem ez pasikra is igaz), s így maradnak ahol vannak. Mindez azért kedves hölgyek (és urak), mert a korábban említett normális értékrendű férfiak ritkák és/vagy már foglaltak.
Utolsó szösszenetként csak annyi, hogy az egyik örök igazság szerint magas lóról lehet nagyot esni…vagyis az ún. „alfa hím” pasik előbb-utóbb nagyot koppannak valamin és akkor berosálnak, de addigra már a nő (aki őket választotta) már függővé vált tőle, és nem hagyja el, mert hát szegény fiú…
Tehát Hölgyeim! Tessék kicsi önismeretet tartani, elfogadni, hogy nem minden pasi egyforma,…elfogadni, hogy alapvető dolgok nem változnak (vagyis az emberek alapvető tulajdonságai nem változnak, így nem tudjátok megváltozatni az "bunkó" pasikat), hiába hiszik azt, hogy „na, majd én…”,…továbbá tessék elfogadni, hogy a rossz döntés(ek) ellenére lehet jól is dönteni, mert sohasem késő! És fontos felfogni/megérteni azt is, hogy az "alfa hím" pasi birtokolni szeret, az a pasi viszont, aki tenyerén hordozna Téged, akinek Te lennél a Királynő, az a pasi valójában férfi és igenis tudja mit akar: Téged!
És Uraim! Nem csüggedni, hanem figyelni és boldoggá tenni a Nőket! Az a nő, aki nem téged választ, nem is érdemel meg téged. Légy kitartó, türelmes, mert mindig van olyan lány, aki illik hozzád… :-)

2015.12.12. 17:37:22

Nekem van erről egy másik elméletem.
Ha megfigyeled, a nők éppen az "alfahímeket" tartják unalmasnak. A fix, stabil, egységes, ám domináns férfit.

A "bunkó" férfi viszont nagyon sokszor valójában egy sebezhető kisfiú, aki ezáltal válik "kettőssé" - "irányítható" is - egyben. Nem a bunkósága a lényeg, a női ösztönöket nem az ragadja meg.

Az esetek 99%-ában a bunkóság csak védekezés. (mindez azt is jelenti, hogy nem minden bunkó férfi ragadja meg a nőket)

"Ezt, a nő által megfogalmazott vágyat, röviden, nevezhetjük érzelmi biztonságnak is, hiszen egy ilyen határozott, erős ember minden bizonnyal támaszt tudna nyújtani a gondok közepette."

Az miért "támasznyújtás", ha valaki a nő helyett akar tudni mindent?

Erről is van egy elgondolásom.

A férfiak többsége klasszikusan nem biztosít "hátteret" - vagy ha igen, nem érzi a "saját területének" és állandó utasításokat vár...

Ez pedig ahhoz vezethet, hogy egy nő könnyen belefáradhat abba, hogy ő a kapcsolatban az irányító, vezető fél IS, meg az is, aki emellett minden apró részletre figyel, mivel a másik tényleg csak "segít".

Gondoljanak bele a férfiak, hogy a családfői szerepük mellett hogy bírnák, ha este ott kellene állniuk és irányítaniuk azt is, hogyan mosogasson a feleségük. Vagy el kellene küldeniük bevásárolni, mert "magától" eszébe sem jutna. Tán még egy kis papírra is fel kellene írniuk, mit vegyen.

Azt is nekik kellene számon tartani, mikor milyen iskolai rendezvénye van a gyereküknek, aztán dönteniük, anyukát küldik-e, vagy ők mennek. :)

A partnerük aztán maximálisan együttműködő lenne mindenben - de csak aztán (hogy közölték vele: "drágám, légyszi vegyél már holnap sampont, WC papírt, meg fogkrémet, mert elfogyott" :))

"Az is kiderült, hogy a nők nem tartják eredendően vonzónak a túlzott magabiztosságot. A döntő szempontot azonban az jelenti ebben a kérdésben, hogy van-e versengés az illető partnerjelölt kegyeiért.

Számítógépes modellezés során fény derült arra, hogy a túlzottan magabiztos férfiak nagyobb eséllyel nyerik meg egy hölgy kegyeit versenyhelyzetben, például egy zsúfolt szórakozóhelyen. Ők ugyanis szívesen ringbe szállnak bárkivel szemben és ritkábban hátrálnak meg a figyelem felkeltéséért folytatott harcban. Így aztán nagyobb valószínűséggel körözik le vetélytársakat, akik sokkal kevésbé vállalják a versengést pimasz társaikkal szemben.

Persze nemcsak a férfiak profitáltak önteltségükből a vizsgálat során: a hasonló viselkedésű nők ugyancsak lekörözték saját nemű vetélytársaikat.

Így talán érthetőbbé válik, hogyan kerülnek a csábító nők az öntelt férfiak oldalára, a jó pasik pedig a beképzelt csajok mellé."

mindennapipszichologia.reblog.hu/ezert-vonzobbak-a-pimasz-ferfiak

A sztereotípiák miatt a nő persze nem tudja, hogy pontosan "mibe" fárad bele - a kimerültség viszont elő sem fordulhatna, ha a férfiak olyan szinten biztosítanának "hátteret", ahogyan a nők... :)

Potyka Kálmán 2015.12.12. 20:15:01

A történetben nem ez történt.

Az asszonyka mire is unt rá? Arra amit Ő csinál. A férjecske mint mindíg: pihenni jár haza, ezért ha nem kell, nem szervez programot. Viszont stramm fickó, mert ezek szerint zokszó nélkül veszi a gyűrődést munka után is, ha az asszonyka azt szeretné.

Fordítok: az asszonyka saját magára unt rá, és azt hiányolja, hogy nem szórakoztatják eléggé.

Kedves pszichológus úr!

Talán javasolja az asszonykának, hogy vállaljon gyereket. Akkor mindjárt lejebb száll az energiaszintje. Valahova az uráé mellé és mindjárt nem fog unatkozni sem.

Alternatív megoldás: új kaland keresése.

De semmiképpen sem az, hogy a férjuram átmegy Cirque de Soleil-be :p

ps: amennyiben az asszonyka nem képes szembenézni a valósággal, úgyis taccsra megy a házasságuk. Üdv.

teeszmalac 2015.12.12. 21:57:10

A nőknek már nem kell viselniük a bunkóság következményét, mert a feminofil állam jogi eszközökkel biztosítja a valagukat meg a gyerekük felnevelésének körülményeit.

Az állam, mint protekcionált csoportot védi őket a legjóképűbb trollok trollságaitól, akkor miért ne a legjóképűbbel qúrjanak?

Sőt, fordítva, a férfiak kockáztatnak hatalmasat azzal, hogy a nők gátlástalan önzőségének, bunkóságának semmilyen társadalmi, jogi akadálya nincs már (gyerekkelzsarolás, pénzelszedés sötöbö).

Mint primer érdek, csak a pénz kell, a f*sz meg g*ci.

Jópasitól jósperma, suska állambácsitól + állambácsival.... a szex meg ingyér van.

teeszmalac 2015.12.12. 22:00:35

@TrójaiVasParipa: Pontosan, a lényeg kimaradt. Leginkább a jó külsőn van a hangsúly.

Kővágó Pál

 
mg_3113c_500.jpg


Keressen bizalommal!

Tel: +36 30 758 0223

E-mail: info@kovagopal.hu

Kövessen a Facebook-on

A blogról

Történetek, gondolatok, benyomások a munkámról és általában a pszichológiai jelenségekről. Szigorúan szubjektíven.

Címkék

süti beállítások módosítása