Pszinesztézia

Kővágó Pál pszichológus blogja

Szerinted a világ igazságos?

Az igazságos világba vetett hit a szociálpszichológia egyik leghíresebb fogalma. Azt jelenti, hogy az emberek jelentős része meg van győződve arról, hogy a világ egy alapvetően kiszámítható és leginkább igazságosan működő hely. Talán első pillantásra ez a hit nagy megnyugvást nyújthat, mivel, ha a világ logikus, következményeken alapul és igazságos, akkor egyszerűen csak meg kell tanulnom a világ játékszabályait, és akkor velem szemben is igazságos lesz, azaz jó életem lesz. A valóságban minél jobban hisz valaki az igazságos világban, annál inkább fogja mereven követni a szabályokat, annál gyakrabban ítéli el azokat, akik nem a szerinte helyes módon jártak el. Az ilyen emberek ráadásul, ha baj éri őket, gyakran valami fatális, nem evilági hatalom bosszúját, esetleg leckéjét sejtik az események mögött.

just-world-phenomenon.jpg

Jellemző, hogy aki hisz a világ igazságosságában, úgy éli az életét, mint egy gyermek. A gyerekek a szüleik jutalmazó vagy büntető nevelésének hatására kialakítják azt a szokásukat, hogy a viselkedésüket a szülői útmutatáshoz (amit megfellebbezhetetlennek tartanak) mérik. Kezdetben a szülő aktív jelenléte szükséges: ha jó a gyerek jutalmaz, ha rossz a gyerek, büntet. Később, a gyerekek maguk végzik el a „piszkos munkát”, és bűntudatot éreznek akkor, amikor rosszat csinálnak, ezzel büntetve magukat. Ez eddig rendben is van, hiszen ilyen módon a gyerekek alkalmasak lesznek arra, hogy betartsák a világunk alapvető szabályait. Vannak azonban, akik egy életen át ebben a működésmódban maradnak.

Az ilyen emberek felnőttként gyakran hiszik azt, hogy a tragédiák és a jutalmak is attól függnek, hogy mennyire viselkedtek jól. Ez már-már babonás mértékű lehet. Volt olyan kliensem, aki előszeretettel hitte azt, hogy ha a munkahelyén nem lép a járólapok közötti fugarétegre, akkor a prezentációja bizonyára jól fog sikerülni. Az igazságos világban hívő embereket, ha baj éri, akkor saját magukat kezdik el hibáztatni, és gyakorta teszik fel a kérdést: mivel érdemeltem én ezt ki?

Hosszú időre volt szükségem ahhoz, hogy megértsem, mit is jelent az, amit néhány évvel ezelőtt egy jó barátom mondott nekem: „A nehézségeket nem érdem szerint osztják”. Ha valaki hisz abban, hogy ha jól viselkedik, akkor elkerüli a baj, annak nehéz megértenie, hogy a világban számtalan olyan esemény van, amelyet a legjobb viselkedéssel sem tudja elkerülni. Ez visszafelé is igaz: a legjobb viselkedéssel sem biztos, hogy be lehet vonzani a szerencsét. Úgy vélem, az emberek hajlamosak arra, hogy amikor nehéz helyzetben vannak, visszatérjenek olyan, az életük korábbi szakaszára jellemző megoldáshoz, ami akkor megnyugtató volt. Ezért lehetséges az, hogy krízisben sokan az eget kémlelve kérdezik, miért történt ez velem. Mintha gyermekként a szüleiktől kérnének magyarázatot, hogy mi indokolja azt, hogy most kikaptak.

Szerintem, aki úgy éli az életét, hogy azt hiszi, ha jól viselkedik, jó dolgok történnek vele, bizonyos értelemben hárítja a saját életéről a felelősséget. Hiszen, amikor bekövetkezik a baj, akkor sokkal nagyobb eséllyel fog magára áldozatként gondolni: én ezt nem érdemlem meg, nem ez járna nekem. Az életben a nehézségeket nem érdem szerint osztják. Ez, szerintem azt jelenti, hogy nem az a kérdés, hogy kit miért ért milyen nehézség. A kérdés az, hogy ami történt, az valakinek a sorsa vagy a végzete lesz-e.

6923337-blonde-girl-mood-tree-rain.jpg

Egy krónikus betegség, egy hirtelen baleset, egy szerettünk idő előtti, vagy időszerű elvesztése, egy munkahelyi fiaskó mind-mind válhat a végzetünkké. Olyan eseménnyé, amiből többé nem állunk fel, valamivé, amiért akár egy életen át korholni fogjuk a mindenható erőket, amennyiben hiszünk bennük, hogy miért kaptam én ezt a szörnyű csomagot, mit tettem én, miért érdemeltem meg? Ezek a kérdések azonban mind az elképzelt, bennünk élő, mindenható szülőnek szólnak. Megerősítik azt a tudatunkat, hogy innen nincs kiút, hogy amit kaptunk, azt most már cipelnünk kell, és szenvednünk, bűnhődnünk kell érte. S az emberi elme, ha kitartóan keresi a miérteket, akkor találni is fog magyarázatokat: több időt kellett volna együtt töltenünk, jobb embernek kellett volna lennem, stb. Csupa olyan magyarázat ez, amely a megmásíthatatlan múltról szól, amely megerősítheti azt, hogy áldozatai vagyunk az igazságos világnak, melynek mi nem voltunk elég jó gyermekei.

A munkámban sokszor találkozom ilyen emberekkel. Akik éveken át visznek terheket, hibákat, akik meggyőződéssel mondják el már-már babonás hitüket abban, hogy ha jól viselkednek, jó dolgok történnek velük. Célom mindig az, hogy ahelyett, hogy az életük nehéz eseményei a végzetükké váljon, inkább a sorsukká szelídüljön. Olyan kihívássá, amelyre ők aktívan hatni tudnak, amely nem érdem kérdése, hanem aktív, cselekvő, néha talán küzdelmes, de mindenképpen előremutató kihívássá. Hiszen a felnőtt életnek az egyik legfontosabb kelléke az, hogy képes vagyok magamért vállalni a felelősséget, ahelyett, hogy másokat – elképzelt szülőket, igazságosnak vélt világot – tegyek életem mozgatójává.

A bejegyzés trackback címe:

https://pszinesztezia.blog.hu/api/trackback/id/tr5813636850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vajdasagi 2018.02.06. 18:57:10

Merőben ellentétes a véleményem.
A világ egy jó hely. Jónak lenni jó érzés, és meg is térül.
Vannak az emberek között "jók" és "nem jók".
A poszt gondolatmenete jó kifogás lehet valakinek, hogy ő miért nem jó.
De ez csak kifogás. Hosszú (nagyon hosszú) távon a jók többnyire elnyerik
jutalmukat. Egyszerűen azért, mert a többi jó tesz arról, hogy ez így legyen.

Samara Morgan 2018.02.09. 09:15:49

@vajdasagi: Szia, a világ jó hely, ezt úgy érted, hogy a te világod, amit szubjektívan megélsz? A környezeted? Borsod megye? Magyarország? Nem teljesen tiszta mire gondolsz.

RózsaJudit 2018.04.08. 21:04:11

Ha nem hiszek, népmesei eredettel abban, hogy ha jó vagyok, akkor alapvetően, túlnyomóan jó dolgok fognak velem történni, akkor nem érdemes élni, és nem lehet boldognak lenni. Ha ebben nem hiszek, akkor marad a rezignált, energiátlan lemondás. A boldogságban benne van az optimizmus, a valamiben való hit. Nekem ez pontosan az ellentéte a felelősségelhárításnak, hiszen én vagyok jó, nem pedig történik velem.

Kővágó Pál

 
mg_3113c_500.jpg


Keressen bizalommal!

Tel: +36 30 758 0223

E-mail: info@kovagopal.hu

Kövessen a Facebook-on

A blogról

Történetek, gondolatok, benyomások a munkámról és általában a pszichológiai jelenségekről. Szigorúan szubjektíven.

Címkék