Pszinesztézia

Kővágó Pál pszichológus blogja

Neked is van passzív-agresszív barátod?

Léteznek olyan emberek, akiknek gyakorta fáj az élet. Akik hosszasan képesek a söröspoharuk mélyére merengve azon filozofálni, hogy mennyire más lehetne minden. Akik órákon át ecsetelik a barátnőiknek, hogy mi és hogyan rossz éppen az életükben. Akik talán azt is elmondják, hogy ők egyébként mennyi álommal rendelkeznek. Akik talán úgy érzik, hogy nekik sokkal több járna, de az élet, a sors, a körülmények, a múlt, a jelen, a család, vagy tetszőleges külső tényező úgy alakította az életét, hogy csak ennyire tellett. Az ilyen emberek egészen jámbornak tűnnek, hiszen semmi mást nem csinálnak ilyenkor, mintsem megosztják a bánatukat a barátaikkal. Valójában azonban ezek az emberek mesterei a passzivitásnak, bajnokai a panaszkodásnak, de igen gyengén teljesítenek a cselekvés terén. Az ilyen emberekkel sokszor nagyon nehéz együtt lenni, mert a kiúttalanság, amit ők éreznek könnyedén átragad a társaságukra.

seiska-kuva-ion-chiosea-123rf.jpg

Ilyen barát gyakran vált ki együttérzést, és legszívesebben segítenénk neki. Hamar kiderül azonban, hogy a segítségnyújtás szinte lehetetlen. Ennek az az oka, hogy míg a segítő fél jobbnál jobb ötleteket hoz arra, hogyan tudná a szenvedő fél jobbá tenni az életét, a panaszkodónak mindig van valamilyen ellenérve:

 

- Szerintem keress magadnak egy új állást!

- Áh, ilyen végzettséggel úgyse vennének fel sehová.

 

- Beszéld ezt meg a barátoddal, biztosan megértő lesz!

- A barátom erre nem kíváncsi, egyáltalán nem lehet vele beszélni.

 

Az ellenérvek elsőre színesnek tűnhetnek, még talán hihetőnek is, de egy dolog közös bennük. A panaszkodó személy szerint a világ megváltoztathatatlan és ő áldozata a világ kegyetlenségének. Mert hiszen nem az ő hibája, hogy nincs megfelelő végzettsége, nem az ő hibája, hogy annyi kudarc után sem változtat az aktuális párkapcsolatában, nem az ő hibája, hogy sosem gyakorolja azt, amiben tehetséges volna, ugyanakkor nagyon fáj neki, hogy sehova nem jutott a tehetségével. Az ilyen emberekre gyakran jellemző, hogy mindent elkövetnek azért, hogy ők legyenek az ügyeletes áldozatok a társaságban. Ezzel általában két céljuk van.

Az egyik, hogy sajnálatot ébresszenek a többiekben, akik talán így sokkal több figyelmet fordítanak rájuk. A másik pedig, hogy titkon, vagy akár egészen nyíltan elvárják, hogy mások oldják meg az életüket. Más keressen vagy ajánljon neki munkát, de ha már megtette, akkor akár az interjún is segíthetne, sőt, akár meg is mutathatná hogyan kell ezt meg azt az Excel-függvényt megcsinálni. Más találja ki, hogyan tudná kamatoztatni a tehetségét, lehetőleg készítsenek neki webshopot, arculatot, honlapot, és jó lenne, ha a marketinget is megoldaná, hiszen neki nyugodt körülményekre van szüksége.

Talán e sorokat olvasva eszébe juthat az olvasónak egy olyan ismerőse, aki pontosan ezt teszi. Talán dühöt vagy indulatot érez olyankor, amikor ennek az ismerősnek a tehetetlenségére gondol. Sokakat azért bosszantanak a passzív emberek, mert görbe tükröt tartanak a szorgosan, keményen dolgozó és gyakran szenvedő embereknek. Van, aki vért izzad egy kis lakásért, passzív barátunk pedig szépen megkapta ezt a szüleitől. Az indulat nagyon fontos, mert ezt a passzív személy is megérzi, és ez csak megerősíti azt a meggyőződését, hogy a világ egy kegyetlen, arctalan hely, ahol minden és mindenki őt hátráltatja.

Erre az indulatra, és gyakran a szelíd segítségre is indulat lesz a passzív személy válasza. Elsőre furcsának tűnhet, de pont a segítőkkel szemben válik indulatossá, hiszen ők tartanak tükröt a számára. Ők az élő példák, hogy lehetne jobb is, lehetne előre is menni, de ő erre képtelen, mert erőtlennek, haszontalannak érzi magát. Nem túlzás azt mondani, hogy ilyenkor azt az indulatot, aminek a lényege, hogy „elég ebből a tespedésből”, a passzív személy helyett azok érzik igazán, akik segíteni akarnak. Így válik a passzív személyből agresszív, hiszen ő csak annyit érez, hogy már megint valaki fájdalmat okoz neki azzal, hogy nyomás alá helyezi.

A kulcs a felelősség

A gyakorlott passzív-agresszív személyekkel a legnagyobb nehézség az, hogy gyakorta hibáztatni kezdik azokat a személyeket, akik jót akarnak nekik. Éppen ezért, ha egy barátunkon vesszük észre ezt a viselkedést, nagyon nehéz dolgunk van, ha segíteni szeretnénk neki. Ahhoz ugyanis, hogy a passzív-agresszív személy felhagyjon régi, jól bevált, a világot hibáztató szokásával, több dologra van szükség, ami egy ilyen embernek nagy fájdalommal jár. Az egyik, hogy szembesülnie érdemes azzal, hogy valójában mennyit is tett le az asztalra.

Gyakori, hogy ezek a személyek úgy védik meg az önértékelésüket, hogy felnagyítják a tehetségüket. „Képes vagyok rá, csak a körülmények akadályoznak.” „Szuper fotóim vannak, de senki nem fedez fel.” „Jól festek, de kezdőtőke nélkül lehetetlen elindítani egy webshopot.” Ezen kifogások lényege, hogy ők nagyszerűek valamiben, de a világ szabotálja a sikerességüket. Ez azonban maximum féligazság, hiszen lehetnek bármennyire tehetségek, a realitás az, hogy a tehetség szorgalom és kitartás nélkül valójában igen keveset ér a mai világban. Magyarul: ha igazán nagyszerű volna, akkor már meg tudta volna mutatni magát, sikert ért volna el. Könnyen belátható, hogy a különlegesség ígéretének elengedése fájdalommal járhat, de addig, amíg dédelgeti a saját nagyszerűségének hitét, nagyon nehéz a valósággal szembesülni.

0e3b55472260996f0a3317a6a4edf58f.jpg

A másik lépés a hatékonyság érzésének megteremtése. Mindaddig, amíg saját helyzetükért másokat hibáztatnak, végső soron azt állítják, hogy nem uraik a saját életüknek. A passzív-agresszív személyek leginkább azzal küzdenek, hogy úgy érzik, hiába erőlködnek, annak semmi értelme. Kívülről tűnhet úgy, hogy nem is erőlködnek, de magukban örök viaskodást élnek meg a világgal, melyet újra és újra elbuknak. Számukra az igazi előrelépést az jelenti, ha megélhetik saját hatékonyságukat, ehhez azonban reális célokat érdemes kitűzniük. Belátható, hogy talán túlzó cél azt remélni, hogy valaki hirtelen elismert művész, vagy jólfizetett bankigazgató lesz.

Végül, de semmiképp sem utolsó sorban, nagyon fontos, hogy a személy újra felelősséget vállaljon a saját életéért. Addig, amíg az életének kudarcaiért és az egyhelyben toporgásért mindig mások a felelősek, szinte kizárt, hogy valaki kezébe vegye a sorsát, és elinduljon a saját útján.

A bejegyzés trackback címe:

https://pszinesztezia.blog.hu/api/trackback/id/tr4613009402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

commentes nikk 2018.02.15. 10:54:22

Volt ilyen barátom, megszakítottam vele a kapcsolatot. Sajnáltam a barátságot, mert különben egy ritka intelligens és tájékozott ember volt,.

2018.02.15. 12:29:58

Vannak megrögzött panaszkodók, ez igaz, de általában azok az ilyenek, akiknek amúgy nincs okuk panaszkodni. Volt ilyen ismerősöm. Volt munkája, jól is keresett, mégis folyton panaszkodott. Folyton szíveségeket kért, mert neki nincs ideje semmire, neki nehéz stb.
Az az ismerősöm meg, aki valóban képzett volt, de egyszerűen a vidéki Magyarországon nem talált munkát, sose panaszkodott.

Az is igaz, hogy ma sokan ráfogják a problémával küzdő emberekre, hogy csak panaszkodnak, passzív-agresszívak, csak ne kelljen velük barátságot, kapcsolatot fenntartani. A nemsikeres ember teher a legtöbb ember számára, nincs belőle hasznuk, inkább álboldog, mesterkélten pozitív, de számító, helyezkedő emberekkel veszik körül magukat sokan.

Szalay Miklós 2018.02.15. 13:40:09

Egy tömör általános összefoglaló az agresszióról:

egyvilag.hu/temakep/068.shtml

leroi 2018.02.15. 13:46:00

Azért azt nem nehéz belátni, hogy igenis számít, hogy hova, milyen körülmények közé, milyen családba születünk. Nem lehetetlen azt sem elképzelni, hogy ezek a körülmények akár hátrányosan is befolyásolhatják a személyiségünket.
Vagyis előfordulhat az, hogy amit egy ilyen, passzív-agresszívnek bélyegzett személy mind, az egész egyszerűen úgy is van...

Almandin 2018.02.15. 16:57:24

Én egy kissé mást olvastam a passzív agresszióról. Nem a folyton panaszkodó és egyúttal máson élősködni kívánó egyedekre használják, hanem azokra, akik az ellenségességüket letagadják, szabotőr viselkedést tanúsítanak, dicséretet enyhén gunyoros hangnemben mondanak, burkoltan gúnyolódnak. Magyarul sunyi módon viselkednek.
A panaszkodó embereknek is több fajtájuk van: sokan nem akarnak tanácsot kapni, csak jólesik elmondani valakinek a gondjukat-bajukat. Az elfojtott dolgok pszichoszomatikus betegségeket okozhatnak, de legalábbis nagyon rossz lelkiállapotot. Én hagyom a barátaimat panaszkodni, mert tudom, ezzel könnyítenek a lelkükön. De tanácsot csak akkor adok, ha erre kifejezetten igényük van, mert a kéretlen tanács illetéktelen beavatkozás a másik életébe. Csernus szerint egyenesen erőszak (és ebben igaza van).
Természetesen van az a típusú panaszkodó, aki azt is elvárja, hogy oldd meg helyette a problémáit. Ilyen esetben a tanácsadásnál sose megyek tovább. Ezek után is van, aki nekem szegezi a kérdést: és hogy döntsek? Erre én azt szoktam mondani, hogy az az ő dolga, mert csak ő tudhatja, hogy neki mi a jó. Ha nem tud dönteni, meg kell tanulnia. Egészséges pszichéjű ember nem fél dönteni.

erkölcsi hulla 2018.02.15. 16:57:33

Sikan összetèvesztik azzal a jellemmel, amelyik, ha valami nem tetszik neki, de nem áll olyan kapcsolatba az illetővel, akkor nem mondja meg szemtől szembe, de a viselkedèsèvel utal rá. Èn is ilyen vagyok nèha, bunkóság valakit elküldeni a halál faszára szerintem, de èreztetem azèrt hogy hova kívánom nèha.

Almandin 2018.02.15. 16:57:44

@karandash: Valóban így van, sokan érdekből építik le a sikertelenebb barátokat. A különböző menedzser-irodalmak is azt tanácsolják, hogy szabaduljunk meg a pesszimista, lúzer, panaszkodó barátainktól és cseréljük le őket sikeremberekre. Nos, ez elég etikátlan hozzáállás. Egyrészt a sikertelen embernek is lehet sok szimpatikus tulajdonsága, másrészt antihumánus ilyet tenni.
De annyi igazság van benne, hogy a pesszimista hozzáállás ragadós lehet, tehát vigyázni kell. Jó lelki immunrendszerrel kell rendelkezni, hogy egy-egy negatív, lehúzó barát hangulata, gondolkodása ne befolyásolja az embert. De azért megszabadulni tőlük kissé erős.

munkanélküli informatikus 2018.02.15. 17:58:01

A cikkben leírt embertípus valóban létezik, de egy cseppet sem agresszív. Szóval a cikk írója nem ismeri az "agresszív" szó jelentését.

munkanélküli informatikus 2018.02.15. 17:58:10

"ha igazán nagyszerű volna, akkor már meg tudta volna mutatni magát, sikert ért volna el"

Ez az állítás simán hazugság. Extra menedzselés nélkül a mai Magyarországon egy zseni simán éhen halhat. Ha nem képes a tudásán kívül még menedzselni is magát, akkor esélye sincs.

Bolshevik 2018.02.15. 18:55:14

Jé, de hiszen a fenti leírás egy az egyben a mai ellenzéki választóra illik!

Mr. Waszabi 2018.02.15. 19:58:03

Már elnézést, hogy közbepofázok, de a passzív-agresszív az nem a posztban tárgyalt típus. Passzív-agresszív az, aki nem borítja rád az asztalt, ha vita van, de azért becélozgat, kellemetlenkedik, kivillantja az udvarias külső mögül a foga fehérjét.
Én például ha valaki nagyon orbitális baromságot csinál a cégnél, méltóságteljesen felállok az értekezleten, féli meghajlok, és közben azt mondom: én kérek elnézést. Ötször később jön rá, hogy belőle csináltam hülyét, de ezt ott nem tudja tetten érni.
De működik ez ülve is, csendesen, visszavonulón megjegyezve. Passzív-agresszív vagyok? Igen. Mert vannak helyzetek, amikor ez hatékonyabb a nyílt vitánál. Például, amikor valaki más indulattól motiválva vitatkozik, mint amit érvként felhoz.
Ami nem stimmel az írásban, hogy emellett vág az eszem, mint a beretva, és a legtöbb munkatársamnál többet (jóval többet) és sokkal hatékonyabban dolgozom. És sosem várok többet senkitől, mint amire magam képes vagyok, tehát nem vagyok lusta, mások kárára, sőt, inkább nagylelkű a javukra. Szóval, nem áll össze a kép, amit rajzoltál, szerintem ez más típus. Mondhatnám, kikérem magamnak :)

2018.02.15. 20:56:36

Ezt a blogot tényleg egy pszichológus írja?
Remélem, hogy nem praktizál.

Veghetáry János 2018.02.15. 20:59:49

Súlyosan nőgyűlölő poszt.

Hozzászólok 2018.02.15. 23:17:47

@Almandin: egyetertek. Szerintem sem azt jelenti a passzív agresszív személyiség, amit itt a blogger fejteget.

a nemzet fogatlan provokátora 2018.02.15. 23:47:56

@Mr. Waszabi: A passzív-agresszívok között éppúgy ban lusta és nem lusta, hatékony és nem hatékony,mint a sima agresszív, vagy épp a nyugodt emberek között.
A passzív-agresszió egy viselkedési stratégia, ami sokféle cél érdekében haszálható. Valaki épp a hiányosságait igyekszik általa kompenzálni, és egyfajta passzív-agresszív stílussal vág vissza az őt kérdőre vonóval szemben..

talgaby 2018.02.16. 10:29:36

A leírt tényleg nem passzív-agresszív, a leírt típus a panaszkodó.

Panaszkodó: „Jó, persze, megint megmutatta egy cikk itt, hogy mennyire felesleges itt erőlködnöm, ha már eleve elkönyveltek itt engem.”

Passzív-agresszív: „Ja, persze, köss csak belém, mert néha panaszkodni merek, bocs, hogy ki merészelem mondani, ha esetleg valami bajom van, kösz szépen a támogatást!”

_Epikurosz_ 2018.02.16. 10:32:15

A fenti hozzászólások értelmesebbek, mint a cikk...

Samara Morgan 2018.02.16. 10:40:45

Én csak passzív agresszív hozzászólásokat látok. Savanyú a szőlő?

Látens Inszinuáció 2018.02.16. 11:03:41

Akkor nézzük!

19 év állami felügyelet. Nem nevelés, vagy gondozás, mert arra nem kompetens egy képesítés nélküli nevelő, akie 30 gyermek van rábízva napi 12 órában.
E 19 év-ből 11 - amíg meg nem tudtam magam védeni - csak verésről és éhezésről, szeretlenségről, félelemről és egyéb tömény negatív érzelmekről szólt.

19 év után az állam kirakott az utcára. Nem kaptam semmilyen segítséget, pusztán egy 2 ezer forintos ruhautalványt. Hajléktalan voltam hivatalosan is - ez volt írva a személyi igazolványomba.

Ugorjunk az időben.

2007 - ben megismerkedtem egy Nővel. Hozzáköltöztem.
2017. februárjában rákos lettem.
Ugyanezen év októberében - tíz év együtt töltött idő után - elküldött, mert kripli lettem.
Azóta albérletben élek, kemoterápiára járok.

Kérdés.
Van okom panaszkodni? Haragudhatok a világra, a Nőre, aki erre a világra szült?
Van okom haragudni az államra a rossz gyermekvédelem okán?
Van okom haragudni arra a Nőre, akinek csak addig voltam jó, amíg munkaképes voltam?
Van okom haragudni az egészségügyi rendszerre, mert a teszetoszaságuk miatt kiújult a rák?
Van okom haragudni Istenre - ha van - hogy ennyi szart rakott a nyakamba?

Hja igen!
Nincs barátom, egysem. Akik voltak, azok már drog-, és alkoholproblémák miatt régen meghaltak. 54 évesen az ember már nem szerezhet új barátokat, csak haver, vagy beszélgetőpartnert.

Ez van.

Kővágó Pál

 
mg_3113c_500.jpg


Keressen bizalommal!

Tel: +36 30 758 0223

E-mail: info@kovagopal.hu

Kövessen a Facebook-on

A blogról

Történetek, gondolatok, benyomások a munkámról és általában a pszichológiai jelenségekről. Szigorúan szubjektíven.

Címkék