Pszinesztézia

Kővágó Pál pszichológus blogja

Jobb döntéseket hozunk, ha alszunk rá egyet?

A népi bölcsesség szerint, a komoly döntésekre a legjobb aludni egyet. A bölcsesség szerint az alvástól azt várhatjuk, hogy az éjszaka folyamán a helyükre kerülnek az élményeink, gondolataink, és másnap tisztábban mérjük fel a helyzetet, jobban tudunk dönteni.

girl-sleeping-in-grass-w-sun.jpg

Uma R. Karmarkar és munkatársai annak jártak utána, vajon tényleg segít-e jobb döntést hozni, ha alszunk rá egyet. Vizsgálataikban döntéshelyzet elé állították a résztvevőket, de a konkrét döntést 12 óra múlva kellett meghozniuk. Ez idő alatt volt, aki aludt, és volt aki végig ébren volt.

Azok a résztvevők, akik a 12 óra alatt aludtak, a döntés meghozatalakor általában arról számoltak be, hogy a meghozott döntésükkel sokkal elégedettebbek. A kutatók viszont arra is kíváncsiak voltak, vajon az elégedettség mellett, jobb minőségű döntéseket hoznak-e alvás után az emberek. Eszerint már érdekesebb eredményeket kaptak: mind az ébren maradóknál, mind az alvóknál azt látták, hogy a 12 óra elteltével egyáltalán nem lettek biztosabbak a döntésükben.

Ez azt jelenti, hogy ha alszunk a döntésünkre, akkor azzal csak annyit érünk el, hogy az amúgy meghozott döntésünkkel kapcsolatban jobban fogjuk érezni magunkat, de a döntésünk pontosan ugyanannyira lesz jó, mintha semmit nem aludtunk volna rá.

(via)

A bejegyzés trackback címe:

https://pszinesztezia.blog.hu/api/trackback/id/tr898084048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.11.19. 20:03:33

ha másért nem, mert kijózanodsz

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2015.11.19. 20:04:02

"Vizsgálataikban döntéshelyzet elé állították a résztvevőket, de a konkrét döntést 12 óra múlva kellett meghozniuk. Ez idő alatt volt, aki aludt, és volt aki végig ébren volt."

De b+ ez a népi bölcsesség nem azt jelenti, hogy az alvástól mágikusan jobb döntést fogsz hozni, hanem hogy ne azonnal, a pillanat hevében dönts, hanem legalább egy alvásnyit várj! (ami így nyert alatt vélhetően lesz időd átgondolni a döntést).

Kővágó Pál

 
mg_3113c_500.jpg


Keressen bizalommal!

Tel: +36 30 758 0223

E-mail: info@kovagopal.hu

Kövessen a Facebook-on

A blogról

Történetek, gondolatok, benyomások a munkámról és általában a pszichológiai jelenségekről. Szigorúan szubjektíven.

Címkék

süti beállítások módosítása