Számos elmélet igyekszik magyarázni, hogyan lehetséges, hogy a modern világunkban ennyire gyakori a depresszió, hogyan lehetséges, hogy ennyire sokan szoronganak. Vannak, akik szerint ennek az oka, hogy a társadalmunk egyre nagyobb elvárásokat támaszt felénk. Ezek az elvárások egészen sokrétűek: például az elhúzódó iskola, egyetemi képzések miatt a fiatalok jelentős része sokkal később kezdi el az önálló életét, mint tették azt a fiatalok pár évtizeddel ezelőtt. Emlegetni szokás még, hogy a médiában bemutatott „tökéletes” emberek, életek hatására sokan a saját életükre, testalkatukra, eredményeikre elégtelenként tekintenek.

Más elméletek szerint azzal, hogy a világ kinyílt előttünk, jobban belelátunk más országok, más emberek mindennapjaiba, folyamatosan emlékeztetve vagyunk arra, hogy mennyi mindent elérhetnénk még. Ez az élmény sokak számára egészen bénító tud lenni. Megint mások az emberi kapcsolataink elsivárosodásával, a digitális világ embertelenségével magyarázzák a depresszió és a szorongás elterjedtségét. A sor még hosszan folytatható. Ebben a bejegyzésben egy ritkábban tárgyalt okot mutatok be: a játékot.

A megoldás a játék!

Az American Journal of Play-ben megjelent tanulmányok szerint mindennek az oka abban keresendő, hogy az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott, mennyi szabad ideje van a gyerekeknek, és azt milyen módon tölthetik el.

Manapság a gyerekeknek jóval kevesebb szabad ideje van, és ami van, azt is igyekeznek a szülők olyan módon megszervezni, hogy az minél kreatívabban, konstruktívabban teljen. A gyerekek nagy része az iskola vagy óvoda után szakkörökbe megy, sportolni jár, nyelveket tanul, otthon házifeladatot ír. Egy átlagos hétköznapon szinte alig van a gyerekeknek valós szabadideje: azaz olyan, amit a felnőttek nem kontrollálnak.

Miért játsszon szabadon a gyerek?

Az 50-es évek óta figyelhető meg a gyerekek szabad idejének meredek csökkenése, és ennek hatása súlyosabb, mint azt elsőre gondolnánk. A játszásnak felbecsülhetetlenül fontos szerepe van a gyermek fejlődésére. A játszás alatt a gyermek számtalan szerepet, szituációt próbálhat ki, ez az első lépcsője annak, hogy saját érdeklődési kört alakítson ki magának, és hogy ezek elérésére belső motivációt találjon. Azok a gyerekek, akiket nem hagynak játszani például felnőttként is sokkal nehezebben tudják eltölteni a szabad idejüket, számukra a munka nagyobb eséllyel lesz külső kényszereknek való megfelelés, mintsem hivatás.

A játszás hatására fejlődik a gyerekek problémamegoldó képessége, ekkor erősödnek meg az önszabályozó mechanizmusaik. A játék során a gyerekek, akár egyedül, akár társaikkal, saját maguknak állítanak fel szabályokat, és ekkor gyakorolják, hogyan képesek megfelelni általában a szabályoknak. Ekkor gyakorolják azt is, hogyan lehet megküzdeni azzal, ha valami nehezen vagy egyáltalán nem elérhető. Talán furcsán hangzik, de bizonyos szempontból sokkal többet tanulnak a gyerekek a fegyelemről a szabad játékból, mint abból, ha a szülő igyekszik kontrollálni a játékidőt.

Játék közben nem csak a szabályokról tanulnak a gyerekek, hanem a saját és mások érzelmeiről is. Ekkor tanulják meg, hogyan bánjanak az érzelmeikkel, hogyan fejezhetőek ki az érzelmeik mások számára, és mit kezdhetnek mások érzelmeivel. A szorongó emberek gyakran mondják, hogy elárasztják őket rossz érzések, és az is jellemző, hogy ezekről az érzésekről nem szívesen beszélnek mások előtt.

Az érzelmek és a szabályok mellett az emberek közötti együttműködés alapjait is a játék közben sajátítják el a gyerekek. Akiknek nem adatik meg a szabad játék, azok felnőttként sokkal ügyetlenebbek lesznek a társas kapcsolataikban. Számukra az együttműködés alapjai hiányozhatnak, ezért kívülről önzőknek, felelőtleneknek tűnhetnek.

Végére hagytam az egyik legfontosabbat: akinek volt lehetősége eleget játszani szabadon gyermekkorában, az minden bizonnyal el tudja foglalni magát, ha szabad ideje van. Akinek ez nem adatott meg, nagyobb eséllyel unatkozik, sokkal inkább függ attól, hogy mások határozzák meg, mit csináljon, mit tartson örömtelinek. Ennek különösen szomorú a következménye: olyan felnőttek, akik igazából semmiből nem tudnak töltődni, akik vagy nem is keresik, vagy ha keresik nem találják meg a hobbijukat. 

Ismerős kép

Vegyük sorra, mire szoktak panaszkodni a mai fiatalokkal kapcsolatban. Nincs motivációjuk? Nem tudnak mit kezdeni a szabályokkal, fegyelmezetlenek? Azt hiszik, övék a világ? Igényeik vannak, de teljesíteni nem akarnak? Nem tudnak csapatban dolgozni? Ismerős, igaz?

Ha a gyermekeink szabadidejét uralni szeretnénk, akkor olyan felnőttekkel lesz tele a társadalmunk, akik nehezen birkóznak meg az érzelmeikkel, akik nehezen építenek, és tartanak fent emberi kapcsolatokat, akiknek jóval gyengébb énvédő mechanizmusaik lesznek a szorongással és a depresszióval szemben.

A megoldás végtelenül egyszerű: hagyjuk a gyerekeket játszani.

(via)