A stressz az egyik olyan pszichofiziológiai fogalom, ami szélesen elterjedt a köznyelvben. Sokan tudni vélik, hogy mi is a stressz, és azt látom, hogy mindenkinek precíz személyes definíciója van a stresszről. Az is megfigyelhető, hogy a stressz egyfajta mumus, ami leselkedik az emberre, és egy óvatlan pillanatban lecsap rá. Ha pedig lecsapott, akkor borul minden. Enyhébb esetben csak az aktuális helyzetben fog a személy elvárásánál rosszabbul teljesíteni, súlyosabb esetben – és ezzel is gyakran találkozni – az ember a stresszre úgy tekint, mint a legnagyobb ellenségre, ami az élete minden percét képes megkeseríteni. Vannak, akik szerint a stressz csak úgy jön, érkezik, mintha az egy a személytől független folyamat, vagy lény lenne.

Azt hiszem, hogy a stressz leginkább két okból kártékony. Egyfelől sokan már-már misztikus ellenségként kezelik (pedig van, amikor a stressz kifejezetten hasznos!), és olyan tulajdonságokat, képességeket tulajdonítanak ennek az ellenségnek, ami vagy teljesen valótlan, vagy csak részben igaz. A másik ok, amit az előző bekezdésben is említettem, hogy a stresszre sokan úgy tekintenek, mintha az a személytől függetlenül jönne, alakulna ki. Valójában a stressz nem jön, vagy kialakul, hanem csináljuk. Stresszessé tesszük magunkat. Az alábbiakban a stresszel kapcsolatos gyakori mítoszokat gyűjtöttem össze:

A stressz mindenképpen rossz

Aki a fenti állítással egyetért, vajon egyetért-e azzal az állítással, hogy az az igazán jó és boldog élet, amiben nincs stressz. Fiziológiai értelemben, az az ember, akit semmilyen szintű stressz nem ér, unalmas életet él, nem lesz motivációja, ellustul stb. A kérdés az, hogy az ember, hogyan bánik a stresszel. A jól kezelt stressz az élet fűszere lehet, az üzemanyagunk lehet a fejlődéshez, és mindenhez, amit szeretnénk. A rosszul kezelt stressz hatására a személy elbizonytalanodhat, értéktelennek érezheti magát, extrém esetben fizikai értelemben is veszélyben érezheti magát.

A stressz mindenkire egyformán jellemző

Ez a mítosz teljesen hamis. Minden embernek egyedi stresszreakciói vannak. A stressz nem más, mint egy fiziológiai folyamat, amelyhez különféle gondolataink, érzéseink, esetleg emlékeink kötődnek. Ezek a gondolatok érzések, emlékek pedig befolyásolják azt, hogy fogunk viselkedni a helyzetben. Az emberek különböznek a felsoroltak mindegyikében. Vannak, akik a stresszt a gyomrukban érzik, vannak, akiknek fáj a fejük, mások szédülnek. Vannak, akik a stresszhez a közelgő versenyt kötik, és teljesítményük javul tőle, mások az iskolai megaláztatást kapcsolják össze vele, és emiatt romlik a teljesítményük.

Mindenhol körbevesz a stressz, nem tehetünk semmit ellene

A fentiekből talán már kitalálhatja az olvasó: ez az állítás is hamis. A legfontosabb, hogy a stressz nem magától jön, hanem mi teremtjük meg. Stresszhelyzetbe hozzuk magunkat például, ha úgy indulunk útnak, hogy nem gondoljuk át megfelelően, mire lesz szükségünk. Hasonlóan, stresszhelyzetbe hozzuk magunkat, ha egy személytől annak ellenére várunk valami kedvességet, hogy hosszú évek óta erre nem volt példa, de mi annyira szeretnénk, hogy most az egyszer másként legyen. A stressz ellen a legjobb stratégia, ha felkészülünk: ez praktikus és érzelmi felkészülést is jelent.

A legelterjedtebb stresszkezelő módszerek a leghatásosabbak

Ez az állítás részben igaz, hiszen számos, jól ismert, jól működő stresszkezelő módszer létezik. Viszont, mivel mindenkinél egyedi, hogyan hozza magát stresszhelyzetbe, ezért a személyre szabott stresszkezelés a leghatékonyabb.

Ha nem érzem a stressz tünetét, nem is vagyok stresszes

Ez a mítosz is csak részben igaz. Igaz, mert ha valóban nem érzem a rám jellemző jeleket, akkor lehetséges, hogy nem vagyok stresszes. Azonban az a tapasztalatom, hogy számos olyan jelre nem figyelnek fel az emberek, amelyek könnyen lehetnek a stresszel összefüggésben. Az emberek rendkívül ügyesen össze tudják szorítani a fogukat, el tudják fojtani a rossz érzéseiket, annak reményében, hogy majd jobbra fordulnak a dolgok. Sokan, ráadásul, különféle gyógyszereket, stimulánsokat (pl. energiaital) szednek, amelyek elfedhetik a stressz jeleit.

Csak a nagy, látványos tünetekre érdemes odafigyelni

Gyakori az a meggyőződés, hogy egy kis fejfájás, még akkor is, ha az rendszeresen vissza-visszatér, egy kis gyomorégés, egy kis hasmenés nem számít, majd elmúlik, nem is kell vele foglalkozni. Jó tudni, hogy ezek a „kis” jelek, különösen akkor, ha rendszeresen előfordulnak, valójában annak a jelei, hogy az életünket bizonyos szempontból nem elég harmonikusan éljük.

A stressz tehát mindenkinél egyedi módon vehető észre. A stresszt nem elűzni, hanem megszelídíteni érdemes, hogy annak az erejét a magunk javára tudjuk fordítani. S talán a legfontosabb, hogy a stressz hatékony és jó kezelése tanulható, ezért is érdemes foglalkoznunk vele.