Pszinesztézia

A szüleinktől életre szóló mintákat tanulhatunk meg. A legapróbb dolgoktól kezdve, mint: milyen egy ember napirendje, az egészen összetett értékrendig, mint: a társadalomnak hogyan kellene működnie, szinte, mindenre kaphatunk választ, ha a szüleinkre tekintünk. Van, akinek ez elegendő, esetleg kifejezetten egyet is ért vele. Ők akár tudatosan, akár tudattalanul, viszik tovább szüleik szokásait, meggyőződéseit. Vannak azonban olyan mintáink, amiket legszívesebben úgy dobnánk ki, ahogy vannak. Sokan mondják, hogy mindent megtesznek azért, hogy csak ne úgy éljék az életüket, mint a szüleik. Mások – bár szeretnék jobban csinálni – mégis beleesnek abba, hogy megismétlik szüleik hibáját, és ezt észre sem veszik.

Szerintem alapvetően rossz elképzelés, ha valaki nem akar olyan lenni, mint az anyja vagy apja. Ezzel ugyanis egyszerűen annyit mond, hogy valamit nem akar, de azt nem mondja meg, hogy mit igen. Egy nő szörnyen szerette volna elkerülni, hogy olyan legyen, mint az anyja. Az anyjának (ahogy a lánya fogalmazott) csupa balszerencséje volt a pasikkal, és 40 éves korára szinte teljesen egyedül maradt. Ez a lány sokat tett azért, hogy ne olyan legyen, mint az anyja. Ezt úgy csinálta, hogy megfigyelte az anyját, és igyekezett éppen az ellenkezőjét tenni. A vége az lett, hogy egyedül maradt. Ha valaki csak valami ellen tesz, akkor elfelejti azt, hogy mit szeretne ő. Amikor ez a nő világosan kezdte látni, hogy mire is vágyik a férfiakban, sikerült találnia olyat, akivel boldog lehetett. Amíg a cél az volt, hogy „nem akarok olyan lenni, mint anya”, addig ironikus módon pontosan olyanná vált.

Aki el akarja kerülni, hogy olyanná váljon, mint a szülei, nagy eséllyel haragszik a szüleire azért, ahogyan bántak vele. „Ha nekem olyan rosszul esett, amit velem tettek a szüleim, akkor én mással ezt biztosan nem akarom megtenni”. De vajon tudjuk-e, hogy amit a szüleink velünk kapcsolatban tesznek, mi célból teszik? Szerintem sokszor tévesen gondoljuk, hogy tudjuk. Egy fiatal nő arra panaszkodott, hogy bár rég más városba költözött, naponta többször kell beszélnie anyjával. Ha ezt esetleg el szeretné kerülni, abból hatalmas botrány lesz, az anyja általában azt vágja a fejéhez, hogy hálátlan. A nő úgy érezte, hogy az anyja végső soron nem bízik benne, ezért ellenőrzi, amennyire csak tudja. Mivel nem szeretett volna olyan lenni, mint az anyja (a szeretteit már-már fojtagatóan szerető), a párkapcsolatában kínosan ügyelt arra, hogy csak akkor keresse a barátját, amikor valóban szüksége van rá. Például ha beteg lett, és jól esett volna neki a barátja közelsége, nem hívta fel.

Ez a nő csak azért nem hívta a barátját, mert ellen akart állni az anyjának. Ezzel a barátját attól szerette volna megkímélni, amit ő gyerekkorában átélt. Valójában, ha többször kereste volna a barátját, akkor is mást tett volna, mint az anyja, hiszen az anyja a saját félelme miatt kereste a lányt. Azért kereste, mert attól tartott, mi lesz vele, ha a lányával bármi történik. Ahogy világos lett a nő számára, mit is tesz az anyja, rájött, hogy ő ezt sosem tette.

Ha attól félünk, hogy pontosan ugyanolyanná válunk, mint a szüleink, jó, ha tudjuk, ha akarnánk, sem tudnánk pontosan olyanná válni! Ha szeretnénk jobb életet élni, mint a szüleink, először legyünk tisztában a saját értékrendünkkel, és kezdjünk el aszerint élni. Sokszor csak azt látjuk a szüleink viselkedéséből, ami zavar minket. A szándékuk azonban általában alapjaiban más, mint a miénk. Ahhoz, hogy valóban el tudjuk kerülni, hogy olyanná váljunk, mint a szüleink, először igyekezzünk megérteni őket, mit mi célból tesznek, és akkor dönthetünk igazán arról, akarjuk-e amit ők képviseltek.