Pszinesztézia

Kővágó Pál pszichológus blogja

A pszichológia csupa közhely!
A mítoszromboló 1. rész

A focihoz, politikához, gyerekneveléshez, és pszichológiához mindenki ért! Annyira sok téves hiedelem kering a pszichológiáról, pszichológiai tényekről, hogy arra gondoltam, összegyűjtök párat, és megpróbálom eloszlatni őket (vagy éppen megerősíteni!). Ebben a sorozatban csupa olyan pszichológiával kapcsolatos meggyőződésről írok, amiről azt hisszük igaz, de kicsit, vagy teljesen tévedünk.

 A pszichológia csupa közhely!

Szinte bármilyen pszichológiai cikket látni, ahol kommentelési lehetőség van, valaki biztosan beírja, hogy ez csak közhely, ezt mindenki tudja, ehhez minek diploma. A jól megfogalmazott pszichológiai állításokat általában igaznak érzik az emberek, ez az érzés pedig sokakban azt a következtetést alakítja ki, hogy a pszichológia nem más, mint egy kvázi áltudomány, ami a hétköznapi igazságokat tudományosnak látszó köntösben próbálja eladni.

keep-calm-and-trust-me-im-a-psychologist-3.png

Mitől alakulhat ki ez az érzés az emberekben? Szerintem elsősorban attól, hogy az online megjelenő cikkek általában szándékosan (igaz, néha hozzá nem értésből) túlzottan leegyszerűsítik a témát, amiről írnak. Számos kutatás bizonyítja, hogy a modern emberek többsége a cikk címét elolvasva már véleményt is formál. A többség pedig az első bekezdés után feladja. Egy ilyen olvasótábornak felesleges bonyolult, a témát sokszempontból megközelítő cikket írni, mert erre alig van igény.

De, ez nem maga a pszichológia! Ez az úgynevezett populáris pszichológia, aminek kifejezetten az a célja, hogy a lehető legnagyobb embertömeghez jusson el. Ha valaki komoly, áttekintő munkákat szeretne olvasni, forduljon a szakcikkekhez, és biztos vagyok benne, hogy elégedett lesz a pszichológia tudomány módszertani összetettségével.

A közhely éltetése

Bizonyos szempontból, ha a populáris pszichológia azt a kritikát kapja, hogy ez csak közhely, akkor elérte a célját. Ebben a műfajban ugyanis a közérthetőség és a fogyaszthatóság a lényeg. Ha egy ilyen cikket közhelynek érzünk, az azt jelenti, hogy érthető, ismerős, befogadható.

Értem, a közhelyezésnek a másik üzenete, hogy „voltmár” „ismerem” „unalmas”. Nos, ilyen értelemben ez gyakran helyes meglátás. Vegyünk egy egyszerű példát. Tegyük fel, hogy cikket szeretnék írni arról, hogyan lehetne boldogabb az életem. Az első tanács, amit ebben adni lehet, hogy keresd meg, milyen értékek mentén szeretnéd élni az életed, és élj úgy, hogy arra te magad is büszke légy. Közhely? Lehet. Csinálod? Kétlem. Kipróbáltad? Kétlem. Kipróbáltad, csináltad, és ezután jutottál arra következtetésre, hogy nem működik? Kétlem.

tumblr_nz4l0aemww1uq8mjbo1_1280.jpg

Ami meglepő, az az érdekes

A pszichológiától, és azt hiszem, minden emberekkel foglalkozó tudománytól sokan várják azt, hogy meglepő állításokat tegyen. Kicsit emlékeztet engem ez az igény azokra a rossz reklámokra, amik valahogy így kezdődnek: Így szereztem csajt ezzel a furcsa gyakorlattal. Erre biztosan többen kattintanak, pedig általában olyan „tippek” vannak az ilyen hirdetések mögött, amik egy pszichológus számára végtelenül közhelyesek. Ezzel az igénnyel nem csak a „laikusok” vannak így. Tapasztalt kutatók sokszor esnek abba a hibába, hogy meglepő, egetrengető, „furcsa” eredményekre vadásznak, és elfelejtik, hogy sokszor az elvárt eredmény megerősítése sokkal hasznosabb, mint nagyot mondani.

Akkor közhely, vagy nem?

A pszichológia egy tudomány, bizonyos ágai még a természettudományokat is megszégyenítő módszertani igényességgel készülnek. Az online megjelenő blogbejegyzések ezekből a kutatásokból építkeznek, de érthetően, egyszerűsítve közlik azokat. És sokszor előfordul, hogy hosszas tudományos kutatás végén azt az eredményt kapjuk, amire számítottunk. A kérdés inkább az, hogy hasznos-e az információ vagy sem. Ezt viszont csak akkor tudhatjuk, ha kipróbáljuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://pszinesztezia.blog.hu/api/trackback/id/tr658578282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kővágó Pál

 
mg_3113c_500.jpg


Keressen bizalommal!

Tel: +36 30 758 0223

E-mail: info@kovagopal.hu

Kövessen a Facebook-on

A blogról

Történetek, gondolatok, benyomások a munkámról és általában a pszichológiai jelenségekről. Szigorúan szubjektíven.

Címkék

süti beállítások módosítása