Minap egy kliensem arról mesélt, hogy éppen munkahelyet vált, és először találkozott új, közvetlen főnökével. Úgy érezte, hogy ez a találkozás kifejezetten rosszul sikerült, nem sikerült jó benyomást keltenie első nap. Ahogy erről az élményéről beszélt, kifejtette, hogy nagyon fontos számára – különösen, ha új helyre kerül –, hogy mindenki kedvesen, elfogadóan fogadja, különben elkezd kételkedni magában. Eztán arra terelődött a szó, hogyan készülhet fel hasonló helyzetekre, hogyan óvhatja meg magát az elégtelenség érzéséről. Kliensem a következő javaslatokkal állt elő: „jobban kellett volna figyelnem arra, hogyan fejezem ki magam”; „legközelebb gondosabban kell, felkészüljek”; „nem szabad arra gondolnom, hogy negatívan ítélnek meg, mert lehet, ez csak az én benyomásom”. A javaslatok sora folytatódott, ám mindegyiket összekötötte egy közös pont: az összes javaslat kényszerekről, tiltásokról szólt.

A kellekkel, a kényszerekkel és a tiltásokkal a legnagyobb gond az, hogy távol tartanak minket a valós vágyainktól. Érdemes, ha egy próbát tesz az olvasó. Tegyük fel, hogy szeretne elköltözni a mostani lakásából, esetleg még otthon él, és saját lakást szeretne. Most mondja ki magában: „el kell költöznöm itthonról”, majd figyelje meg, hogyan érzi magát, mennyire érzi tettrekésznek magát. Pár perc múlva vizsgálja meg, hogy hangzik a következő mondat: „el szeretnék költözni itthonról”. Az első mondat kényszerítő, külső vagy belső elvárásoktól függő, gúzsba kötő. A második mondat energetizál, motivál, előre visz.

Amikor kényszerként fogalmazzuk meg, amit szeretnénk, két módon is becsapjuk magunkat. Becsapjuk magunkat, mert azt hisszük, hogy amit szeretnénk csak oly módon érhető el, ahogyan azt nekünk mondták, vagy, ahogy azt a belsővé tett elvárásunk diktálja. A fenti példámban a kliensem úgy hitte, azzal érhet el jó benyomást, ha jobban figyel a saját viselkedésére. Pár üléssel később azonban kiderült, hogy a főnöke, aki szerinte rossz benyomással volt róla, valójában csak egy nagyon terhes időszakon ment keresztül, ezért kevés energiája volt az új munkatárs megfelelő köszöntésére.

A másik csapda, amit saját magunknak állítunk a kellekkel, hogy elfedjük azt, amit valójában szeretnénk. Megpróbáljuk meggyőzni magunkat arról, hogy mi igazából gondosabban szeretnénk felkészülni, holott a valóság az, hogy jó benyomást szeretnénk kelteni. Sokan fogalmazzák meg, hogy a vágyaikhoz pénzre van szükségük, tehát elsősorban pénzt kell keresniük. Ugyanakkor tekinthetünk a pénz hiányára úgy is, mint egy olyan állapotra, amelyben még nem tanultuk meg, hogyan bánjunk más pénzével hatékonyabban, ha nekünk nincs elegendő.

Tapasztalatom szerint, ha gyakoroljuk, hogy a kell helyett a szeretném, vágyom rá, akarom stb. kifejezéseket használjuk, tisztábban látjuk valós vágyainkat, és több motivációnk is lesz arra, hogy tegyünk értük.