Pszinesztézia

Amikor új kliens érkezik hozzám, egyik első kérdésem, hogy mi az, amiben a segítségére tudok lenni. Erre a kérdésemre adott válaszuk önmagában sok támpontot ad abban, hogy milyen módon érhetünk el változást. Van azonban egy meglehetősen gyakori válasz erre a kérdésemre: szeretnék boldog lenni.

Kezdő pszichológusként, ha ilyen kéréssel, vággyal fordultak hozzám, rögvest azon kezdtem el töprengni, hogyan érhetjük el, hogy boldog életet éljen a kliens. A boldogtalanságot, gyakran úgy kezeljük, mint betegséget, kedvezőtlen, minél gyorsabban megszüntetendő állapotot. Sokan vannak, akiknek egyenesen az az életcéljuk, hogy boldog életet szeretnének élni. Igyekszünk kerülni és megszüntetni a boldogtalanságot, és ezt a hozzáállást erősíteni a média is a tökéletes családokat, embereket felvonultató reklámokkal, sorozatokkal, híradásokkal.

Képzeljünk el egy olyan életet, amiben valóra válik az a kívánság, hogy „mostantól kezdve boldog életet szeretnék!” Reggel, délben, este folyamatosan boldogak, elégedettek vagyunk, gondunk egy szál sem. Vajon egy ilyen életet milyen gyorsan unnánk meg? És vajon lenne-e motivációnk arra, hogy továbblépjünk a boldogságunkból?

Amennyiben úgy tekintünk az érzelmeinkre, mint fontos jelzésekre, üzenetekre önmagunkkal kapcsolatban, könnyebben megérthető a boldogtalanság rendkívül fontos szerepe. Amikor boldogtalanok vagyunk, a testünk, lelkünk jelez, hogy valami nem „okés”, valamin jó volna változtatnunk, hogy visszanyerjük egyensúlyunkat. A boldogtalanság tehát egyfelől jelez, hogy ami van, az nem elég jó, és motivál minket, hiszen alapvetően a boldogság irányába szeretünk elmozdulni.

Manapság, ha azt a kérést kapom, hogy segítsek boldogabbá tenni valakinek az életét, inkább arra ösztönzöm a kliensem, hogy merje megismerni a boldogtalanságát. Hogyan válik boldogtalanná, mikor, milyen körülmények között lesz boldogtalan. Ezek az információk felbecsülhetetlen értékűek, hiszen pontosan így tudhatjuk meg, milyen út vezethet a boldogabb életünkhöz.