Pszinesztézia

Párkapcsolati dilemmák szinte minden kliensemnél megjelennek, de mostanában sokan kifejezetten azért kerestek meg, hogy szeretnének javítani a párkapcsolatukon. A boldog párkapcsolat (és a boldogtalan is) fejben dől el. Sokan hiszik, hogy ha két ember boldogan él együtt, az azért van, mert a sors egymásnak teremtette őket, mert összeillenek, és nekik szinte semmit nem kell tenniük, hiszen megy az a maga módján. A boldogtalan kapcsolatokkal kapcsolatban is gyakran hallom, hogy végülis sosem illettek össze, nem egymásnak teremtették őket stb.

Ezekben a magyarázatokból az hiányzik, hogy vajon a két fél mit tett aktívan azért, hogy boldogok vagy éppen boldogtalanok legyenek. Hiszem, hogy a boldog és a boldog párkapcsolat kialakítása egy olyan folyamat, amiben a két fél aktívan részt vesz. Ez a részvétel a gondolatok szintjén kezdődik. A következőkben néhány olyan gondolkodási hibát veszek sorra, amelyeket klienseimtől hallottam, és amik sokat tettek azért, hogy boldogtalan legyen a párkapcsolatuk. Érdemes ezekre a tipikus gondolkodási vagy kommunikációs hibákra úgy tekinteni, mint rossz szokásokra. Vajon amikor ezeket alkalmazzuk, egyetértünk a tartalmukkal, vagy csak már annyira hozzászoktunk, hogy így fogalmazzuk meg, ami bánt? És, vajon ezzel egymáshoz közelítünk (a párom és én), vagy éppen ellenkezőleg: csak mélyebb árkot ásunk magunk között?

1. Mindent vagy semmit gondolkodás: „Te soha nem figyelsz rám” „Neked mindig van valami megjegyzésed” „Rád soha nem lehet számítani”. Ismerősek ezek a tipikus mondatok? Általában akkor beszélünk így a párunkkal, ha valami nagyon rosszul esik nekünk. Azzal, hogy a mindig és soha határozószavakat használjuk, végső soron csak rontunk az amúgy is rossz helyzetünkön, hiszen amikor azt mondjuk, hogy valakire soha nem lehet számítani, azzal egy olyan embert teremtünk meg a gondolatainkban, akire valóban soha nem lehet számítani. Az ilyen kijelentésekkel a párunk sem tud mit kezdeni, mert nem tartalmazza azt a konkrét helyzetet, amiben csalódtunk. Azt viszont mindenképpen elérjük vele, hogy elkönyveljük: a párunk mihaszna, valamiben rugalmatlan, és ezen a helyzeten nem lehet változtatni.
   
   
2. Katasztrofizálás: „Nem adtad fel időben a csekket, holnap biztosan jönnek behajtani a pénzt”, „Gyorsan hajtottál, mi lett volna ha elütsz egy gyereket a zebrán?!”. A katasztrofizáló gondolkodás lényege, hogy egy kis elhajlásból hatalmas szerencsétlenséget képzel el az így gondolkodó. Bolhából elefántot csinálunk ilyenkor. A katasztrofizáló személy számára a világ egy veszélyes, szörnyűségek lehetőségével teli hely, ahol bármelyik pillanatban elítélhetik az embert. A katasztrofizáló személy párja pedig sokszor bénultnak érzi magát, úgy érezheti, a szabadságát teljesen elveszi párja, mert a legkisebb „örömteli huncutság” gigantikus problémává tud válni.
   
   
3. Kellett volna/tudhattad volna gondolatok: „Igazán tudhattad volna, hogy utálom a tömeget” „Már rég meg kellett volna kérnie a kezemet!” Az ilyen gondolatok vagy kijelentések azt jelölik, hogy valamilyen elvárásunk van a másik személlyel szemben, és ezt az elvárást szinte természetesnek vesszük. A valóság azonban az, hogy ha én nem közlöm a vágyaimat, igényeimet a másikkal, igen kicsi az esélye annak, hogy bárki belelásson a fejembe.
   
   
4. Komplex ekvivalencia: „Ha csörög a telefonja, mindig kimegy a szobából, biztosan az exével telefonál” „A héten minden nap késve ért haza, biztosan az új kolléganője van a dologban” Ez a gondolkodási hiba a katasztrofizálás kistestvére is lehet. A lényege az, hogy egy esemény bekövetkeztét azonnal összekötjük egy másik, általában rossz dologgal. Az ilyen gondolatok mögött rendszerint valamilyen félelem, bizonytalanság áll. Sokkal hasznosabb, ha ezeket a félelmeket, bizonytalanságokat mondjuk ki, mintsem ilyen módon vádoljuk a másikat.
   
   
5. Túljárni a másik eszén: „Biztosan azért vitt el vacsorázni, mert bűntudata van” „Azért hozott rózsát, mert a hétvégén megint el szeretne menni a haverokkal”. Nagyon gyakori, hogy a bókokat, kedves gesztusokat nem értékelik, mert mögöttes szándékot, esetleg kifejezetten rossz indítékot feltételeznek mögöttük. Hihetetlen gyorsan kedvét szeghetjük a párunknak azzal, ha minden kedvessége mögé valamilyen hátsó szándékot feltételezünk.
   
   
6. Címkézés: „Annyira lusta vagy!” „Szörnyű vagy!”. Sokan, ahelyett, hogy reálisan tekintenének a párjukra, inkább egy címkével látják el. A címkék általában negatívak, gyakran egészen sértőek. Ez a gondolkodás azért nagyon káros, mert ha elfogadom, hogy a párom lusta, akkor óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy akarok-e én egy „lusta fajta” emberrel együtt lenni. A címke, amit használok, mindig a saját értékrendemet tükrözi, és nem veszi figyelembe azt, hogy a másik személy ettől eltérő is lehet.
   
   
7. Egymás hibáztatása: „Miattad lettem keserű!” „A te hibád, hogy összevesztek a szüleink”. Ennek a lényege, hogy olyanért vonjuk felelősségre a másikat, amihez általában nagyon kevés köze van. Különösen gyakori ilyeneket hosszú párkapcsolatokban egymás fejéhez vágni. Ilyenkor általában azt szeretnénk kifejezni, hogy a párunk gyakran tesz valamit, ami nekünk fáj, viszont erről nem beszélünk, nem hozzuk fel, vagy ha beszélünk is róla, nem állunk ki magunkért. A folyamat végén teljes szívvel mondhatjuk, hogy a másik a hibás valamiért, ami velem történt, vagy nekem fáj.
   
   
8. Nem tehetek semmit: „Veled nem lehet szót érteni” „Minek beszéljek vele, úgy sincs értelme”. Sokan egészen könnyen elkönyvelik, hogy a barátjuk vagy barátnőjük reménytelen eset, a zavaró dolgain nem lehet változtatni. Ez a kényelmesebbnek tűnő gondolat, hosszú távon rendkívül káros, hiszen azt a benyomást kelti, hogy egy csapdahelyzetbe kerültem, amin nem lehet változtatni. A valóság inkább az, hogy nem merek/nem akarok esetleg félek a változás következményétől.
   
   
9. Minden pasi/csaj…: „A pasim olyan, mint az összes többi, csak addig számíthatsz rá, amíg pozitív vagy vele” „Tipikus nő vagy, mindig a lehető legbonyolultabban fogod meg a dolgokat”. Az ilyen gondolkodással, vagy kijelentéssel nagyon meg lehet bántani a másikat, hiszen nem csak róla nyilatkozunk, hanem általánosságban, előítéletből beszélünk. Ha gyakran használjuk ezt a gondolkodási szokást, érdemes megfontolnunk azt, hogy vajon hogy lehetséges, hogy én mindig ugyanolyan pasikkal/csajokkal találkozom? Lehetséges, hogy én hozom ezt ki belőlük? Ezzel máris a saját kezembe helyezem a megoldás lehetőségét.