Enzo Ferrarinak, a Ferrari gyár alapítójának tulajdonítják azt a mondást, hogy „ami mögötted van, nem számít”. Érdekes gondolatkísérlet, hogy Enzo Ferrari vajon a jelenre, vagy a jövőre szerette volna irányítani saját figyelmét ezzel a bölcsességgel. Amiben biztos vagyok, hogy sokan túlságosan nagy figyelmet fordítanak a jövőre, különösen a távoli jövőre, és teszik ezt a jelen kárára.
Egy húszas éveiben járó férfi kliensem azzal keresett meg, hogy úgy érzi, nem motiválja semmi az életben, nem tudja, mi szeretne lenni, mihez szeretne kezdeni az életével. Hosszú órákat töltöttünk el azzal, hogy megtaláljuk azokat a sokszor rendkívül egyszerű örömforrásokat, amik boldoggá teszik. Volt, amikor a legjobb, amit találtunk, az az volt, hogy szeret jókat enni. Ám gyorsan igyekezett hozzá tenni, hogy ez az örömforrás sem megfelelő, mert ha túl sokat eszik, akkor el fog hízni, és nem lesz kívánatos a nőknek, utálni fogja magát, ha a tükörbe néz.
Ekkor derült ki számomra, hogy nem a motiváció hiányával van gond, hanem azzal, hogy amikor megszületik egy vágy, rögtön meggyőzi magát arról, milyen negatív következményei lehetnek a cselekedeteinek. Fontos és hasznos, ha a jelenbeni cselekedeteinket megvizsgáljuk aszerint, milyen következménnyel bírnak a jövőnkre nézve. Ám, mint mindenben az életben, ennek is van egy arany középútja: ha túl sokat foglalatoskodom a döntéseim következményeivel, gondterheltté, melankolikussá és végső soron döntésképtelenné válhatok.
Ha valaki úgy éli az életét, hogy folyamatosan az lebeg a szeme előtt, mi lesz egy hét múlva, mi lesz egy év múlva, elszalasztja azt a lehetőséget, hogy a mában tapasztalja meg az életet. A túlzottan jövőorientált gondolkodás elbizonytalaníthat a döntéseink helyességében, hiszen a jövő alakulása számtalan más tényezőn is múlik rajtunk kívül. Szerencsés és különleges az az ember, aki egy hétre előre nagyjából látja a jövőt. Gyanítom, hogy még a miniszterelnökök, globális cégek vezetői sem rendelkeznek ezzel a kiváltsággal.
A jövőben élés másik kedvezőtlen hatása, hogy ha túl sokat foglalatoskodom azzal, amit szeretnék, ha túl élesen, túl valószerűen képzelem el, és ez a fantáziálás túl sok időt vesz el a napjaimból, akkor fenn áll annak a veszélye, hogy még azelőtt jóllakom a jövővel, mielőtt megtörtént volna. Ha minden következményre, minden örömre, szomorúságra megpróbálunk előre felkészülni, azzal végső soron megteremtjük magunkban a jövőt, és úgy járunk, mint az agresszív kismalac, aki emelőt akart kérni a medvétől, mert lerobbant az autója. A malac a medvéhez menet elképzelt ezer és egy lehetséges módot, hogyan kérhetné el az emelőt a medvétől, akivel rossz viszonyban volt. Végül olyan sokat merengett azon, hogyan fulladhat kudarcba a kérése, hogy végül inkább el se kérte az emelőt.
Amikor a kliensemmel a közös munkánk során elértük, hogy fordítson egyre nagyobb figyelmet a jelennek, szép lassan kedvet kapott olyan dolgokhoz, amik korábban túl komplexeknek, túl kockázatosnak tűntek. S, ha már idézettel indítottam ezt a posztot, akkor stílszerűen idézettel is zárom, egy olyan idézettel, amit Einsteinnek tulajdonítanak (fordítás tőlem): „Nem foglalatoskodom a jövővel. Eljön az gyorsan amúgy is”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.