Gyerekkorunkban sokunknak mondták, hogy ha magadban beszélsz fiam, lányom, akkor bolond vagy. A valóság ezzel szemben az, hogy mindenki beszél magában, és az is jól ismert tény, hogy a belső beszédünk hangneme számtalan önmagunkkal kapcsolatos meggyőződésünket, szokásunkat elárulja.

Gyakran kérem a klienseimtől, hogy hangosítsák ki, azt, amit éppen maguknak mondanak, vagy maguknak szoktak mondani. Mindig izgalmas, mit mondanak ki ilyenkor gördülékenyen, szenvtelenül, és mi az, amit kicsit elharapnak, kicsit próbálnak elmosni, mintha ott se lenne. Egy férfi kliensem, miközben arról beszélgettünk, hogy sok szempontból tart a megöregedéstől (harminc körüli, egészséges, jó kiállású férfiról beszélek), elmondta, hogy a következőt mantrázza magának időről időre: „nem akarok egy ostoba magányos, öreg faszi lenni”. Az „ostoba” szócskát szinte hadarva tette a mondandójába, míg a többit jól érthetően, jól formáltan mondta ki.

Ekkor vált világossá, hogy ez a férfi folyamatosan szidja magát. Ahogy egyre inkább bontogattuk, mit jelent számára az ostoba szó, kiderült, az ostobává válástól való félelme egészen gyermekkora óta kíséri. Ha úgy érezte, valami rosszat tesz, vagy nem felelt meg az elvárásainak (amelyek részben a sajátjai, részben mások elvárásai) ostobának nevezte magát magában.

Azt látom, hogy nagyon fontos hogyan beszélünk magunkkal, milyen kifejezéseket használunk, milyen hangnemet ütünk meg magunkkal szemben. Ez a hangnem képes arra, hogy motiváljon bennünket a legnehezebb helyzetekben, vagy éppen ellenkezőleg: még attól is elveheti a kedvünket, hogy csak rágondoljunk valamire, amit szeretnénk. Belső beszédünk a kiváló iránytű ahhoz, hogy megbecsüljük, helyesen cselekszünk-e az adott pillanatban, méltók vagyunk-e arra, amire vágyunk. Előfordul azonban, hogy ahogyan magunkkal bánunk a legnagyobb gátja lesz a saját sikerességünknek.

Az életben számtalan ember, szervezet ítél meg minket, sokszor ez az ítélet koránt sem kedvező. Ha mi magunk is ítélkezően, elutasítóan bánunk magunkkal, akkor az első és legfontosabb szövetségesünket veszítjük el: saját magunkat. Ha viszont sikerül kialakítanunk egy olyan szokást, hogy saját magunkkal elnézően, pozitívan beszélünk, hatalmas lépést teszünk ahhoz, hogy kellő önbizalmunk és energiánk legyen megvalósítani mindazt, amit szeretnénk… és ettől a legkevésbé sem leszünk őrültebbek, mint bárki más.