Pszinesztézia

A minap egy anyukával beszélgettem, aki arra panaszkodott, hogy „nem bír tizenöt éves kamasz lányával”. Elmondása szerint sokszor megesik, hogy ha elmegy valahova a lányával (vásárolni, színházba stb.), akkor a lánya „kibírhatatlanul” viselkedik. Amikor legutóbbi ilyen élményéről kérdeztem a következő történetet mesélte el:

A közelgő hideg időre tekintettel úgy látta jónak az anya, hogy most érdemes kabátot vásárolni lányának. Meg is kérdezte a lányát, hogy van-e kedve eljönni vele kabátot nézni, mire a lánya örömmel bólintott. Amikor aztán odaértek a plázába, a lánya kifejezte, hogy ő egy adott színű kabátot képzelt el magának, ám több bolt bejárása után sem találtak megfelelő színben. Ekkor az anya megpróbálta meggyőzni a lányát más színű kabátokról, ám ez nem sikerült. Végül, azt mondta a lányának, hogy mindenképpen muszáj most kabátot venni, mert jön a hideg, ezért válasszon abból, ami éppen rendelkezésre áll. Ezután következett be az, amit az anya „kibírhatatlannak” aposztrofált: a lánya leült valahova, és nem volt hajlandó több kabátot megnézni. Erre az anyuka a gyereke fejéhez vágta, hogy neki hálásnak kellene lennie, amiért ilyen szerencsés, hogy neki kabátot vesznek. Mondanom sem kell, ezek után az kis esély, hogy a lánya meggondolja magát, teljesen elillant.

Az anya teljesen meg volt győződve arról, hogy jót tett, hiszen elvitte a lányát kabátot vásárolni, amihez neki is volt kedve. Amikor azonban a lánya szembesült azzal, hogy az elképzeléseik nem egyeznek, sőt az anyja erőfeszítést tesz annak érdekében, hogy másról győzze meg, mint amit elképzelt magának, a lánya ilyen módon fejezte ki ellenállását. Az anyában viszont egy hálátlan, pimasz gyermek képe rajzolódott ki, aki nem értékeli a szülei erőfeszítéseit.

Ez a történet sok szempontból messzire vezet. Megjelenik benne a hála kérdése: sok szülő viszonzást vár a szülői feladataiért, mintha ez egy üzleti szolgáltatás volna. A hála elvárása ilyen helyzetben azért kockázatos, mert ha egy szülő hálát vár a szeretetéért, gondoskodásáért cserébe, azzal finoman azt az üzenetet közvetíti, hogy csak akkor szeretlek, ha a cselekedeteimet látványosan megbecsülöd. Tehát a gondoskodást, a szülői odafordulást egy alapvető feltételhez köti a szülő.

Hasonlóan érdekes, hogy sok szülő háborog azon, ha a gyereke nem fogad el olyan döntéseket, amelyek alapvetően a gyereket érintik, mégis a szülő szeretné kontrollálni azt. Ha felajánlom valakinek, hogy veszek neki egy kabátot, majd megsértődök azon, hogy van elképzelése, milyen kabátot hordana, és ehhez ragaszkodik is, akkor egy csapdahelyzetet vagy játszmahelyzetet teremtek.

Ha valamit felajánlok másnak, érdemes számolni a lehetőséggel, hogy a másik személynek is lesznek elképzelései, és nem biztos, hogy ő azt és úgy szeretné, ahogy én a számára helyesnek látom. Ahogy bizonyára nekem sem esne jól, ha elvinnének venni valamit, amire vágyom, de csak adott fajták közül választhatnék. Ezekben a helyzetekben derül ki, mennyire tudunk nyíltan beszélgetni egymással. A fenti példában a lány arra reagált, amit az anyja mondott neki: „szeretnék vásárolni neked egy kabátot”. Az anya viszont emellett a következőt is közölni szerette volna: „szeretnék vásárolni neked egy kabátot, amiért remélem hálás leszel, hogy jó anyád vagyok, ráadásul nekem most van időm, ezért mindenképpen aznap vegyünk valamilyen kabátot neked.”

A kamasz attól vált „kibírhatatlanná” az anya szemében, hogy úgy viselkedett, mintha nem egy nyelvet beszélnének. Viselkedésével rámutatott arra, mennyire sok mellékes tartalma van az anya kommunikációjának. A kamasz lány a saját lehetőségeihez mérten védekezett a „légy nekem hálás” játszma ellen. Az anyuka viszont, ahelyett, hogy nyíltan kimondta volna, mi esne jól neki – dicséret azért, hogy jó anyja a lányának – , kerülőúton igyekezett begyűjteni a hálát. A végeredmény pedig az lett, hogy ő is és a lánya is rossz szájízzel hagyták el a bevásárló központot.